Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1924
tavalyi nyár júliusának egyik verőfényes reggelén az öreg orgonás összebókoló, árnyas bokrai alatt halkan rójja lépteit egy komoly, magába mélyedt szerzetes. A sűrű lombozat apró kis rései között átsurranó pajkos napsugarak ezüstös haján és a mellén levő súlyos antik keresztjén villognak. Jóságos arcára valami elmélyedő, nagy komolyság ült, szelíd két szeme mintha átsiklanék az orgonás ágai között és messze»messze keresne, kutatna valamit, Az új Apátúr ő : Werner Adolf. Elmélkedő lelke a múlt határkövénél és a jövendő küszöbén áll. Ott rajzik előtte egy elmúlt hónapnak tengernyi emléke. Most úgy tűnik fel neki, mintha ragyogó tündérálom lett volna csak az egész, de ha tekintete a nyakában függő aranyos keresztre téved, érzi a valóságot, de már a kereszt súlyát is. Elgondolja, hogy sietve ment el innen egy hónappal ezelőtt a Rend ősi fészkébe: a zirci anyamonostorba. Szerzetes testvérei ott sürögnek körötte . . . majd száznegyven komoly szerzetes ostromolja az eget és kéri a világos» ság Styját, hogy adjon ennek az elárvúlt családnak gondviselő, szerető atyát. Igen, emlékszik, hogy a testvérek választása reája esett, s még mintha most is hallaná a hatalmas káptalamterem díszes menyezete alatt, ott az Úr Jézus feszületé előtt a rendi generális apátnak komoly szavát: Adolf testvérem! Elfogadod=e az apáti tiszt» séget?... A tündöklő fényárban úszó templomban találja magát, melyet betölt immáron szerzetes fiainak zúgó Te Deurmja . . . Aztán lábához térdeltek fiai, hogy megújított fogadalmukat az ő kezébe tegyék: Atyám! Szent szabályaink szerint fiúi engedelmességet fogadok Neked. Majd a pápa követe apáttá avatja. Itt csillog nyakában a kereszt, melynek súlyát érzi is már; itt a gyűrű, mellyel magát a Rendnek eljegyezte. És az ő lelke riadt csodálkozással döbben meg ezeknek az emlékeknek a láttára. Az öreg orgonás mitsem változott azóta, az iskola, a ház méltóságos komolysággal viszonozza kutató, kereső tekintetét s mintha azt intené, azt susogná: Atyám! Uram! Igen! A testvérből az elárvúlt család Atyja lett; a szerény, alázatos perjeb-főigazgatóból az egész Rend feje. Élén áll annak a magyar ciszterci Rendnek, mely visszagyökereztetve évszázadok óta a kultúra ekéjével szántogatja a magyar ugart, tartja magasra vérei között a hit természetfeletti mécsesét. Rendjének munkája lénye» ges része a magyar kultúr-munliának, kitörülhetetlen a magyar művelődés történetéből és ennek a munkának irányítója, vezetője lett Ő, aki mindig csendben, szótlanúl, névtelenül dolgozott Egy» í
