Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1918
Tartalomjegyzék
13 ifjainkat szoktatni ahhoz, hogy mint minden érzés, a hazafias érzés is csak akkor érték az egyénre és közre, ha komoly munkában, önfeláldozásban, kötelességteljesítésben nyilatkozik. Csak ez szerezheti ismét vissza széttépett, szétdarabolt hazánkat, amelynek egy porszeméről, egy rögéről sem szabad lemondanunk soha. Ezt a gondolatot akartuk bevésni, ezt az érzést törekedtünk eleven erővé változtatni az ifjak lelkében. Ez irányította előadásainkat, ezért vezettük el ifjainkat, valahányszor a város közönsége népgyülésen tiltakozott a lealázó béke és Magyarország szétdarabolása ellen, ezért rendeztünk intézetünkben hazafias ünnepélyeket. Hazafias ünnepélyeink voltak az évmegnyitón és évzárón kivül jan. 28.-án könyörgő szentmisével kapcsolatban a megsemmisítő békefeltételek közzététele alkalmából, március 15 -én, az ifjúsági zenekör hangversenyével kapcsolatban március 20.-án. Június 4.-én a békefeltételek aláírása napján délelőtt 10 órakor tiz percre megszakítottuk előadásainkat, elvittük az ifjakat a templomba, ahol az igazgató a béke aláírásának órájára hivta föl az ifjúság figyelmét. Majd a béke igazságtalanságát hangoztatta, amelybe sóba sem fogunk belenyugodni. E fogadalmunkhoz az Isten segítségét kértük s az Eszterházy nádor imádságának szavaival könyörögtünk magyar hazánk jobb jövőjéért. Ünnepélyeink közűi külön is ki kell emelnem szinielőadásunkat. A Mikes c. ifjúsági énekes színjáték került színre. A színdarabot Tordai Ányos dr. irta, zenéjét Kalovits Alajos dr., intézetünknek hosszú időn át volt énektanára, szerzetté. A színdarab főhőse Mikes Kelemen, irodalmunk egyik legrokonszenvesebb alakja, a hazaszeretet és önfeláldozó hűség mártírja. A kiváló költői alkotás, amelynek különösen nyelve páratlan szépségű, nagyon értékes nevelői szempontból is. Kiemeli a hűséges, sírig ragaszkodó, áldozatos lelkeket s rajtuk példázza, hogy a hazáért sokszor szenvedni, mindig cselekedni kell s hogy a hazáért semmi áldozat sem nagy. A színdarab zenéje szintén kiváló művészi lélek alkotása. A színdarab két főpróbán és három előadásban került szilire s mély hatással volt a lelkekre. A színdarabban szereplő ifjak mind megállták a helyüket s nemcsak a két főszereplő: Bedross Lili a leánygimnázium VIII. o. növendéke és testvére Bedross Gyula VII. o. tanuló váltak ki, hanem mindegyik, még a legkisebb apród is, méltó volt a dicséretre. Az énekkar, amelynek betanítása Fekecs Sándor énektanár érdeme s a zenekar, amelyet Herovics Antal zenetanár vezetett kiváló tudással és ügyességgel, valóban remekelt. A rendezés nagy munkáját szintén Tordai Ányos dr. végezte, fáradságot nem ismerő odaadással. Bárdos József dr., Rédei Gerő,