Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1918
Tartalomjegyzék
14 Braun Jácint, Neuhold Özséb, Bartók Egyed dr., Módlv Dezső és Szabó Ferenc tanárok segítettek neki a legnagyobb készséggel. Tanítványaikkal együtt dolgozva, mindent maguk csináltak, ami a színdarab előadásához szükséges volt. Kiváló gondot foruított a tanári kar az ifjúság testi nevelésére is, amelynek a szellemi és erkölcsi neveléssel harmóniában kell lennie. Szabó Ferenc tornatanár fáradhatatlan munkásságot fejtett ki, hogy a múlt évben a tornatanár hiánya és a zavaros viszonyok miatt elhanyagolt testnevelés ügyét reudbehozza Munkájának eredménye volt az ifjúsági tornaverseny, amely június 13.-án a Szociális Missiőtársulat és a Hevesmegyei Nőegylet rendezte érsekkerti ünnepély keretében folyt le. — Ifjaink fegyelmezettsége a jelenlevő közönség osztatlan, tetszésében részesült. Az intézet más években is sokat tett, hogy szegénysorsú tanulóinkat támogassa. Az idén a nehéz viszonyok között inég fokozottabb mértékben kellett tanulóink segítségére sietni. S e munkában nemes szívek, áldozatos lelkek jöttek segítségünkre. Minthogy a rettenetes drágaság miatt sok jóravaló diá unk nem folytathatta volna tanulmányait, Dallos Iván dr. ügyvéd. Petro József teológiai tanár és Tordai Auyos dr főgimn. tanárból alakult bizottság életbeléptette városunkban a szegény és jó diákok részére a sorkosz- tolást. 160 családnál étkezett 31 tanuló, köztük 26 gimnazista. Hogy milyen nagy jót tettek ezzel az egri családok, bizonyítja az. hogy 31 diáknál a kosztos napok összege körülbelül 7500-at tesz ki, tehát, ebédet és vacsorát külön számítva, körülbelül 15,000 evés-alkalmat. Ugyancsak ez a bizottság a szegény tanulók segélyezésére pénzalapot is gyűjtött 10,355 koronát, amely összeget szegényebb sorkosztosoknak és menekült diákoknak juttatott cipővásárlásra, karácsonykor pedig 2400 koronát osztott ki segélyképen. A városi cipőhivatal ingyen két pár cipőt adott két szegény tanulónknak. A másik fontos akciónk a tanulóknak iskolai könyvekkel való ellátására irányult. A tankönyvekben u. i. nagy volt a hiány. Alig lehetett tankönyvet kapni A tankönyv-kérdést csak úgy lehetett megoldani, hogy ha tanulóink fölajánlják már nem használt könyveiket az Ifj. Segítő Egyesületnek, amelytől azután ők megkapják a nekik szükséges könyveket. Tordai Ányos dr , az Ifj. Segítő Egyesület elnöke, vezeite ezt az akciót. Tanulóink, sőt régebben végzett tanítványaink is olyan nagy mennyiségű tankönyvet hoztak össze, hogy az Ifj. Segítő Egyesület tankönyvkészlelével kiegészítve jóformán minden tanulónkat elláttuk tankönyvekkel, úgyhogy egy tanulónk sem maradt tankönyv nélkül. Gondjainkba vettük a megszállt területről menekült tanulóinkat is. A VKM. rendelete értelmében jegyzékbe vettük őket. Az intézet