Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1917
Tartalomjegyzék
12 Szegényebb sorsú tanulóink gyámolítására különben, valamint a jó magaviselet és a szorgalom ösztönzésére, a lefolyt iskolai évben az előző évekét szinte meghaladó mértékben áldoztak egyes jótevők, mint erről Értesítőnk V. fejezete részletesen beszámol. Az intézethez kötött ösztöndíjak, állandó jutalmak és segélydíjak áldott emlékű hagyományozol mellett, mint eddig minden évben, most is érsekföpászto- runknak és fökáptalanjának tartozik az intézet legnagyobb hálával, mint akiknek többféle jótékonysága állandóan számos szegény tanuló iskolázásának föltétien alapjául szolgál. Ok és intézetünk mindazon jóakaró barátai, kiknek neve Értesítőnk lapjait dí-zíti, valamint azok is, kik könyv- és szertáraink gazdagításához becses ajándékaikkal hozzájárultak, kegyes figyelmökért és jótevő szeretetökért fogadják a tanári testület és a tanuló ifjúság bálás köszönetét. 13. Vizsgálatok és összefoglalások, az iskolai év bezárása. A VIII. osztály évvégí vizsgálatai rendes módon és időben, május hó 6 — 14 napjain folytak le; a vallástani vizsgálaton, mint érseki biztos, Dutkay Pál apát, főszékesegyházi kanonok úr elnökölt, a március havában katonai szolgálatra bevonuló VII. és VIII. osztályi tanulók vizsgálata pedig, a hat hetes tanfolyam után, március 11-én, illetőleg március 4-én folyt Jle, mind a két osztályban Ridárcsik Imre prépost, főszékesegyházi kanonok úr elnöklete alatt. A rendes és rendkívüli érettségi vizsgálatokról a VIII. fejezet számol be. Az I—VII. osztályokban a nagymélt. VKM f. é. április hó 19-én 43.033. számú rendeletére, mely szerint az iskolai évet a háború okozta rendkívüli viszonyok miatt a rendes tanulókra nézve június 15-én be kellett fejezni, az évvégi rendes vizsgálatok helyett elrendelt befejező összefoglalásokat, a „Leányközépiskolák Rendtartásáénak VII. 161—164. §-aiban foglalt utasítások szerint csoportosítva, június hő 10—14. napjain tartottuk meg, a vallástani összefoglalásokat, 10-én délelőtt és délután. Kriston Endre pápai kamarás, érseki titkár, főszékesegyházi kanonok úr elnöklete alatt. A helyi ösztöndíjakat és jutalmakat június hó 14-én délután osztottuk ki s az iskolai évet ünnepélyes hálaadó szentmisével június 15-én zártuk be. A rendes magánvizsgálatok június hó 12. és 13. napjain mentek végbe. b) Háborús vonatkozások. Immár a negyedik háborús iskolai év, amelynek megfeszített munka, sok gond és aggodalom s nagy nehézségek árán végéhez jutottunk ! Máskor is, most azonban még nagyobb hálával tartozunk az isteni Gondviselésnek, hogy megsegített bennünket. Mert igazán csak az O végtelen irgalmasságában való bizalmunk s az a hitünk adott erőt az egyre növekvő nehézségek leküzdésére, hogy minden erőfeszí-