Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1917

Tartalomjegyzék

1 13 tésünk, áldozatunk és munkánk a vérző és szenvedő magyar nemzet jobb jövője érdekében történik. A háború három esztendejében Értesítőnk külön cikkben rajzolta meg, hogyan folyt az iskola munkája a világháború nagy eseményei közepette, most azonban épen a háborús viszonyok miatt, — hiszen tekintettel kell lennünk a papiroshiányra, — épen csak a legfontosabb adatokat jegyezhetjük föl. 1. A tanítás munkája az intézetnek minden részében rendelkezé­sünkre álló épületében a rendes időben kezdődött, azonban, a fűtő­anyag hiánya miatt, a karácsonyi szünet után, jan. 3.-tól február 2-ig szünetelt, — kivéve a VII. és VIII. osztályt, ahol január 17-én meg­kezdődtek a rendes előadások — s június hó 15-én fejeződött be. Az iskolai évnek ez a kettészakitása nagyon zavarólag hatott a tanítás menetére s próbára tette a tanárok pedagógiai tapintatát és didaktikai ügyességét, mert a másfélhónapi szünetelés után februárban visszatérő tanulóknál jóformán élűiről kellett kezdeni mindent s bizony a rendelkezésre álló rövid időt minden vesztegetés nélkül ki kellett használni, hogy a tanítás anyagát a lehetőség szerint földolgozzák. Még nehezebb, jóformán megoldhatatlan feladatot róttak a taná­rokra és a tanulókra egyaránt a katonatanulók részére rendezett elő­készítő tanfolyamok, különösen az áprilisi, amikor a VII. osztályról a már­ciusi tanfolyam után vizsgálatot tett, meg a harctérről és katonai szolgálatból visszatérő s a tanulástól már elszokott tanulókat négy hét alatt kellett előkészíteni a VIII. osztályi vizsgálatra és érett­ségire. Mennyi belátásra, türelemre, odaadásra, és megértő szeretetre volt szükség, hogy a nagy munka és fáradság teljesen hiábavaló ne legyen! Valóban ezek a négyhetes tanfolyamok a legnagyobb aggo­dalmat keltik bennünk : a közélet, a tudomány, az iskola nem fogják-e évekig érezni e rövid tanfolyamok káros hatását ? 2. A tanári testület számában teljes, szaki arányában megfelelő volt. A tábori szolgálatra régebben behívott Rédei Gerö és Szász Alfréd r. ta­nárok után a hadvezetőség a múlt iskolai év végén sorainkból kiszó- litotta ugyan Grész Leó h. tanárt, aki jelenleg a XVII. sz. helyőrségi kórházban teljesít szolgálatot, de intézetünk kegyura az ő helyét is új tanárral pótolta, s így a tanári kar a megszokott módon végezhette nevelő-oktató munkáját. A tanári kar a nagy idők hatása alatt állva, a háború' borzal­mai között is a háború utáni időre fordította tekintetét, s igyekezvén távoltartani a háború hatásaiból mindazt, ami az ifjúság lelkére csak romboló lehet, és fölhasználni mindazt, ami fölemelő, nemesitő, erőtadó : a jövő nagy feladataira készítette elő a gondjaira bizott ifjúságot. Ezen törekvésünkben az erkölcsi hatások éreztetése volt a ve­Jfc!

Next

/
Oldalképek
Tartalom