Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1915
Tartalomjegyzék
Madarász Flóris dr (A fejérmegyei Nádasdladányon született 1872. júl. 16-án. 1889-ben lépett a ciszterci rendbe, 1895-ben szentelték pappá. ElSször Székesfeliérvárott tanár, majd három év múlva Baján s 1904-t51 Egerben. Meghalt Zirczeu 1915. nov. 3-áu.) Az 1912. év nyarán vele töltöttem néhány hetet Badacsonyban. Együtt jártuk be a Himfy szellemétől megszentelt helyeket: a sűrű erdővel koszorúzott bazalt-tetőt, lionnét napfényes időben belátni a Balaton egész tükrét fel Siófokig s le Keszthelyig. Üldögéltünk a szív- kövön, hol a hagyomány szerint a hires badacsonyi szüret alkalmával Liza és Himfy először ábrándoztak szerelmükről. Bejártuk a Kisfaludy Sándor szőllőjét, melynek egy-két terebélyes diófáját talán még a költő ültette s betértünk a szőllő bejáratánál a kis hajlék alacsony szobájába, hol a költő elmerengve a szomszédos Szigliget, Csobánc, Tátika omladékos tetőin, „agg regéit“ szövögette. És Flóris ajkáról ömlött a szó és szavai nyomán megelevenült a nagyemlékű vidék s a lélek beleringatózott a régmúlt idők tündérvilágába. Dehogy gondoltam volna akkor, hogy pár év múlva megint eszembe jutnak ez együtt töltött kedves órák, mikor az örökre elnémult ajkakról, lecsukódott szemekről kell megemlékeznem. . . Előttem egy cserép virág. Egyik ágán bimbó sarjadzik, a másikon teljes pompában virulnak még a szirmok, a harmadikon már haldokolva csüggeszti le fejét a kis virág. Az életnek szomszédja a halál. . . Ott leskelődött Flórisunkra is a Balaton vizében. Hideg, esős idő járt. Nem fürödni való. De ő a napi prögrammot hűségesen megtartotta már csak a társaság kedvéért is. Az utolsó napokban köhécselni kezdett, de a bajt csak múló meghűlésnek hitte. Haza jött s a régi munkakedvvel kezdte meg az iskolai évet, de már az első hónap végén abba kellett hagynia a munkát. Nagyfokú influenza tört ki rajta s mikor lábra tudott állni, a tengerparton, Abbáziában s lkában igyekezett tüdejét rendbeszedni. Látszólag teljes egészséggel tért vissza s december elején újra elfoglalta a katedrát. Azonban a halálos baj csiráját többé semmi sem tudta kiölni tüdejéből. Az erős test lankadni kezdett, ellenálló ereje megszűnt. De ez évnek, sőt a következő 1913—14. iskolai évnek fáradságos munkáját is kibírta még. Megkezdtük az első háborús iskolai évet is és egyikünk se gondolt arra, 1*