Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1912
Tartalomjegyzék
HERCZEG FERENC DRÁMÁI. i'y irodalmi kritika csak a szó szoros értelmében vett irodalmi törekvésekkel foglalkozhatik komolyan. Ez annyira magától értetődik, hogy hangoztatása szinte feleslegesnek látszik. És én mégis ma, magyar drámaíróról akarván szólni, nem tartom egyáltalán feleslegesnek, hogy ezzel a kijelentéssel vessek jóeleve ágyat mondandóimnak. Mert hogy a drámairodalom terén ma nálunk csakűgy, mint idegenben, nem minden toliforgatót vezérel irodalmi becsvágy, az egészen nyilvánvaló. Több, mint félszázad múlt el azóta, hogy Gyulai Pál, a magyar dráma hanyatlásáról szólva, kikelt amaz akkoriban diadalmaskodó irány ellen, amely csupán színpadi hatásra törekedve, a drámát egészen el akarta szakítani- az irodalomtól.1 Ám, ha számba vesszük ma mindazt, ami a színpadon tetszésünkre pályázik, legtöbb esetben nem konstatálhatjuk-e ezt a szakadást? „Vájjon tudjuk-e, hova kezdünk jutni?“ kérdi Gyulai és meg is adja nyomban a választ: „Oda, hol a dráma végkép megszűnik költői mű lenni.“ Nos, válogassunk csak, minden elfogultságtól menten, modern színpadi termékeink között, hányat fogunk találni, amelyre nyugodt lelkiismerettel rámondhatjuk, hogy ez költemény? Csakhogy tegyük mindjárt azt is hozzá, hogy Gyulai kijelentése, amely azidétt egy győzelmes kritikai hadjárat riadója volt, még gondolkodóba tudta ejteni azokat, akiket illetett, sőt itt-ott szinte jótékony megdöbbenést is kelthetett,— ma, hosszú évtizedek lefolyása után, melyektől a nagy kritikus „az önismeret fáradalma, az elégiiletlenség fájdalma s a lelkesülés törekvése“ árán a magyar dráma aranykorát várta, bár még nagyobb igazsággal, de csak mint a pusztába kiáltok mondhatjuk el ugyanezt. Pedig hát a költői műfajok evolúciójának eredményei bennünket már sok tekintetben megalkuvókká tettek. A költészet birodalmának határain a modern drámaírók Ibsen nyomában sokat tágítottak. Mi már nem hirdetjük, hogy a drámaköÍtészeinek egyedül jogos nemei a tiszta tragédia és komédia, a maguk szigorú esztétikai feltételeivel, és nem bélyegezzük korcsnemeknek azokat, amelyek a régi remek- 1 1 A Nemzeti Színház és drámairodalmunk. Budapesti. Szemle. 1857. I. 139.1. 1*
