Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1912

Tartalomjegyzék

14 vejének juttatni. A második pályázó Eberle báró, nyugalmazott hon­védtiszt. Magyarul ugyan nem tud, mert gyermekkorában három évet töltött Becsben, azonban, mivel vérében van a rendszeretet, jó csilla­gász lehet. De jelentkezik az álláséit Zentay titkára, egy Sólyom Sándor nevű, titokzatos származású fiatalember is, aki egyúttal Zentay leányának, Mariettának kezére is vágyik. Szintén nem ért ugyan a csillagokhoz, de végre is „jogászember könnyen beledolgozza magát mindenbe.“ Mariettával szeretik egymást, azonban Zentay felháborodva utasítja vissza és csak akkor kezdi komolyan venni, mikor nevelőapja, Ignác Szalvátor főherceg komornyikja, tudtán és akaratán kívül azt a hitet kelti róla, hogy a főherceg fia Zentay háznépe és vendégei között nagy mozgalmat idéz elő az az egész komoly alakban felmerülő hír, hogy a tudományok és művészetek üresedésben lévő tárcájának jelöltje Tatár képviselő. Előzőleg kellemetlen, tolakodó modora miatt senki sem állhatja ki, egyszerre azonban a legnagyobb hódolat és hízelgés veszi körül. Megkezdődik a hajsza a csillagászati biztosságért. Tatár egészen beletalálván magát új helyzetébe, először Ebeidének ígéri az állást, mert ennek felesége kacérságának minden fegyverét harcba viszi a fontos ügyért. Azonban mikor Zentaytól megtudja, hogy Borhidy jelöltje sem mellőzhető, úgy oldja meg a kérdést, hogy külön bizott­ságot fog szervezni az álló és a bolygó csillagok számára. Mikor pedig megjelenik Lőrinc, a főherceg komornyikja, s hozza az ajánló levelet, melyet Sólyom érdekében eszközölt ki fenséges gazdájától, kész az újabb- elhatározás: a két biztosság ellenőrzésére létesülni fog egy főbiztosi állás, melyre nagy érdemei Sólyom Sándort ajánlják. Azonban az ingatag alapon épült kártyavárat egyszerre romba dönti a hivatalos lap híradása, mely szerint az új miniszter nem Tatár, hanem Berkenyey képviselő, Zentay özvegy húgának vőlegénye, kinek „nemes rögeszméje a protekció ellen való küzdelem.“ Ekkorra már néhány mulatságos jelenet során az is kiderült, hogy Sólyom, kinek Zentay már odaígérte leánya kezét, nem a főherceg, hanem egy szegény suszter fia. Ez a körülmény először lesújtja a demokrata kör elnökének leányát, azonban mégsem változtat a dolgon. A szerelmesek egymáséi lesznek, annyival is inkább, mert a másik vőlegényjelölt, Ivabóczay úgy sem kaphatja meg a bazilikát. A kitűnő műépítész, kinek elve, hogy „a művészetben fő a vonal szépsége, az anyag mellékes“, egy tornyot épített Zentay nyaralójához s ez összedől. Az új miniszter első ténye, hogy meg­szünteti a csillagászati biztosságot, azonban az egyetlen komoly pályá­zónak, a tudós Szergiusz tanárnak, akit pártfogó hijján tudományos érdemei sem tudnak előbbre vinni, megfelelő alkalmazást ígér. A főcselekménybe a célzatosságot még nyilvánvalóbbá tevő s a komikai hatást fokozó epidózok kapcsolódnak, amilyenek például: a gazdáikat majmoló inasok szereplése; egy párbajügy, melynek a lova­

Next

/
Oldalképek
Tartalom