Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1911
Tartalomjegyzék
103 tele aggatott, kopott épületek alkotják itt a keretet. Nem csoda, ha Colleoni szinte kikivánkozik közülük. A S. Maria Fo r m o sa-templomban csak annyi időt töltöttünk, hogy megnéztük Palma Vecchio Szent Borbála képét. A templom maga sallangos, inüvirágos, drapériás díszítésével a mai Venezia vallásos hangulatának és szegényes műízlésének a kifejezője; Palma Vecchio műve azonban a templom főékessége marad mindenha. Oltárt díszít, szentet ábrázol s tulajdonképen mégsem egyházi kép. Inkább jellemző emléke ez annak a kornak, amikor Venezia művészei csakis előkelő, dús hajú, széles vállú veneziai asszonyokat festettek. Ez a kép is a tizenötödik századbeli Venezia megcsodált asszony-típusa. Mint a legzamatosabb mézzel megrakott méhraj, siettünk otthonunkba, hogy ezt a sok-sok színes impressziót, legalább nagyjából, lejegyezhessük. Ezzel azután ki is merítettük programmunknak azt a részét, amelyet Veneziának szántunk. Délután kirándultunk a L i d ó-ra, hogy gyönyörködjünk abban a nemzetközi képben, amely a világ minden tájáról idesereglett fürdővendégek seregéből alakul ki; s élvezzük a hullámverést, a bársonysima futóhomokkal beterített parton a napfürdőt és a tengeri fürdés összes kellemességeit. A fürdő tágas terra- száról ismét láttuk a nyílt tengert, amely pár óra múlva ismét vállaira vett, hogy Triest felé vigyen bennünket. Este még gondolákba ültünk és kieveztünk a tengerre, hogy meghallgassuk a veneziai népénekesek szerenádját. Harminc-negyven gondola vette körül a „művészek“ lampionos gondoláját, ahonnan a legjellegzetesebb olasz zenét és éneket hallgattuk mindaddig, amig néhány átcikkázó villám nem figyelmeztetett bennünket, hogy hajóra szálljunk. A Campanile-ban épen éjfélt harangoztak, amikor hajónk fölszedte a horgonyokat és óvatos lassúsággal keresett utat a sötét éjszakában. Az ég borult volt, de Venezia lámpáinak fénye, mint a millió csillaggal teletűzdelt keleti égbolt, a födélzeten tartott bennünket mindaddig, amig az utolsó fénysugár is eltűnt a látóhatárról. Veneziától Triestig hálókabinjaiukban kerestünk oltalmat és nyugalmat; de a legtöbben csalódtunk. A nyílt tengeren nem mindennapi vihar ért utói bennünket és derék hajónknak, az „Almissá“-nak, ugyancsak kellett küzdenie az ostromló hullámok ellen. A felkelő napnál láthattuk már a miramar-i kastélyt, a trieszti kikötő világító tornyát, a vitorlások és gőzhajók raját. Hat óra volt, amikor hajónk a S. Carlo- molónál kikötött. Áldozócsütörtök ünnepe volt. Előbb szentmisét hallgattunk a Sz. Antal templomban és azután Triest nevezetességeit néztük meg. A Börze-tér, a Tergesteum, a városház, a Mária Terézia- díszkút, a helytartósági palota, a Revoltella-múzeum, Miksa császár szobra, a zoológiái állomás és aquarium, a halvásár, a Montuzza-alagút a legnevezetesebb látnivalók. Mindenütt pezsgő, igazi nagyvárosi élet.
