Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1908
Tartalomjegyzék
5 I. A kritikai érzék gyökere és kifejlődése. Ki lehet kritikus? A pedáns kritika. A klasszikus kritika. Az ember egyik legősibb gyarlósága: hibát keresni abban, amit más — még a teremtő Istent sem véve ki — megalkotott. Ez volt természetünknek amaz életerős vadhajtása, amelyet a szellemi fejlődés folyamata kritikai érzékké nemesített. Annyi bizonyos, hogy a legelső kritikában nem az emberi természet jobbik fele szólalt meg. Másnak igazi, vagy pláne csak képzelt dicsőségét lejjebb szállítani, szárnyait, melyekkel a magasba akar emelkedni, egy kissé megtépdesni: bizonyos jóleső érzéssel, mondjuk kárörömmel tölti el az embert. De megmozdulhatnak ennél alacsonyabb indulatok1 is, mint pl. az irigység, a kisebb ember irigysége a nagyobb, a kiválóbb iránt. Ezzel együtt járhat az epe túltengése, a beteg léleknek minden igaz ok nélkül is marakodásra kész hajlandósága. A kritika első megnyilatkozása alig lehetett más, mint a gáncs: élvezettel való vadászás a fogyatékosságokra, melyek mellett a kiválóságok számba sem vétetnek, szóval foltok nyomozása még a napban is. A szavakba öntésnek a szelíd, a jóakarat mezébe öltöztetett hibáztató észrevételektől a maró gúnyig, igen sokféle árnyalata képzelhető el, de az ősi szükségérzet, melyet a más munkáját bírálgató velők kielégít, alapjában mindig ugyanaz. Igen érdekes erre nézve első igazi kritikusunknak, Kölcsey Ferencnek, egy elszólása. Egyik levelében, kritikusi pályájának kezdetén, — mikor Csokonairól írt kritikája már készen volt, de még napvilágot nem látott — ezeket írja: „Elroncsolt szívvel s eltépett gondolatokkal, e mellett oly ingereltetésben, mint minden hozzám hasonlók ily körülményekben vágynak, lehet-e egyebet írnom recen- sióknál?“1 Pedig Kölcseynél a lélek elborúlásával együttjáró természetes gáncsoskodó hajlam nagy és szent cél érdekében nyilatkozik meg. A megbiráltakra nézve kellemetlen észrevételei, bár bizonyos „tudós rátartisággal“ párosulnak, nem csupán a kákán is csomót kereső akadékoskodások. Szerinte a hiba a lángészben is hiba és saját érdekében cselekszünk, ha a kritika világánál a hibára rámutatva, őt a jövőben nagyobb óvatosságra, hasonló hibák kerülésére figyelmeztetjük. De e mellett nem is annyira maguknak a megbírál1 Kölcsey levele Kállay Ferenchez 1815. május 20.
