Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1908
Tartalomjegyzék
Kritikai irányelvek. é élszázaddal ezelőtt, mikor a francia irodalomból felénk áramló r naturalizmus részint fordítások, részint ezek hatását tükröző eredeti művek révén nagyobb mértékben kezdte nálunk is rontani a közízlést és terjeszteni az erkölcsi mételyt, a gondolkodók és aggódók ezt a jelenséget az avatott, lelkiismeretes kritika hiányának rótták fel.1 A kritikát ezidőben a politikai lapok tárcái kezelték, tehát ugyanazon rovatok, amelyekben a francia regényfordítások meg az ezeket utánzó eredeti termékek napvilágot láttak. Ennek a kritikának — ne feledjük, hogy az ötvenes évekről van szó — első irányító elve volt, hogy a magyar betű terjedését szigorúbb rostálással gátolni nem szabad. De a hazafiságnak túlzásaiban is tiszteletreméltó szempontja mellett az enyhítő körülményeknek egész serege esett még a kritika mérlegébe, amilyenek pl. hogy az író kezdő, vagy épen hölgy, dolgozótársa a lapnak, kedveltje az olvasóközönségnek stb. Szóval az irodalmi termékek való értékének megállapításához hiányzott a biztos mérték s a közönség az örökös, egyhangú dicséretek között vagy teljesen elvesztette bizalmát minden iránt, — ez a jobbik eset — vagy pedig szabadon engedte rontani ízlését és erkölcsi érzékét az egekig magasztalt silányságokkal. Világos tehát, hogy a hivatásának megfelelő kritikára, mint tisztító, üdítő légáramlatra, szükség lett volna. Ha mai forrongó irodalmi viszonyainkat csak felületesen vizsgáljuk is, lehetetlen észre nem vennünk, hogy a pajtásság, kegyelet, anyagi érdekek meg tudja Isten miféle melléktekintetek által sugalmazott mindennapi újságíró-kritikánál, az irodalmi ízlés és erkölcsi érzék épségét illetőleg, sokkal károsabb a modern, úgynevezett impresszionista kritika. A túlzó impresszionizmus, vagyis az egyéni ízlést minden korlát nélkül 1 Bérczy Károly: Külföldi regényirodalom. Budapesti Szemle. 1858. II. 124. 1. 1*
