Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1908
Tartalomjegyzék
17 kozhatunk a régiek példájára. Az ő koruk Ízlése egészen más volt; kifejezéseikben kevésbé kellett válogatósaknak lenniök.1 Az eszthetikai és morális alap mellett a kritikának nemzeti alapon is kell állania. Ez pedig azt jelenti, hogy minden számbavehetö irodalmi jelenséget nemzeti irodalmunk szerves fejlődésének szempontjából is mérlegelnie kell. Valamely író munkálkodásának megítélésénél igen fontos kérdés, hogy alkotásai mily viszonyban vannak az őket közvetlenül megelőzött hasonnemű irodalmi termékekkel? Vájjon nemzeti irodalmunk talajában gyökereznek-e, eredeti faji sajátságainknak, a nemzeti léleknek kifejezői-e tartalomban úgy, mint formában ? Lehet-e őket az irodalmi fejlődés értékesebb jelenségeinek tekinteni, vitt-e bele általuk az író új, fejlesztésre alkalmas elemet az irodalmi életbe? Mindezek mellett azután figyelemmel kell lennünk a nemzeti és egyetemes emberi szellem kapcsolatára: a külföldi szellemi áramlatok hatására. Sokszor ezeknek figyelembevétele nélkül meg sem érthetünk egyes irodalmi termékeket. A nemzeti szellem követelményeit és az idegen szellem hatását illetőleg különösen napjainkban van szükség a kíméletlenségig szigorú kritikára. Egészen divattá vált már a lélek nélkül való utánzás és egyre szaporodnak a magyar nyelvű termékek, amelyek idegen szellemet, idegen ízlést, idegen erkölcsöket terjesztenek közöttünk. Aki ezekben előbbrehaladásunk jeleit látja és sötétfejűségnek, maradiságnak ócsárolja értékes hagyományainkhoz való ragaszkodásunkat, az vagy sohasem volt a mienk, vagy elveszett reánk, nemzeti ügyünkre nézve. 1 Az irodalmi termékek erkölcstelenségének kérdése tulajdonképen nemcsak a kritikát érinti. A sajtószabadság örve alatt árad a méreg a könyvnyomtató-mühelyekböl, így tehát az államnak is kötelessége az ellenőrzés, a védekezés. Történtek is nálunk az államhatalom részéröl a közelmúltban ilyféle intézkedések, melyek azonban igen nagy fel- jajdulásokat idéztek fel. Sokan a szennyirodalom ellen való erélyesebb védekezést a sajtó- szabadság nevében ítélték el és zsarnokságnak bélyegezték. Igen érdekesnek s a dolog megvilágítására igen alkalmasnak tartjuk egy, a sajtószabadság klasszikus földjéről származó okmány közlését. A francia belügyminiszter 1860. július hó 1-én a sajtótörvény rendelkezésének szigorúbb végrehajtása tárgyában a kővetkező rendeletet adta ki: „A cél, amelyért a közigazgatás a sajtótörvényt különös hatalommal ruházta fel, nem csupán a rendfentartás, hanem a közerkölesisóg megvédése is. Az olyan regény-tárca, amely a gyengéd érzelmeket sérti, annyi, sőt tán még több kárt teBz, mint a politikai lázítás végett közölt cikkek. B ledér irodalom, mely a tetszést képei mosdatlanságában, bonyolításai erkölcstelenségében s hőseinek romlottságában hajhássza, napjainkban elszomorító és veszélyes kiterjedést nyert .... Ez az irodalom beférkőzik a családi kör leg- bensőbb rejtekébe s miután egyszer itt van, sem fiatalság, sem ártatlanság nem ment többé ennek mételyétől .... Mindenkire nézve, akiben az illedelemnek s jóízlésnek némi tisztelete még fennmaradt, fájdalmas az ilyen kicsapongás és itt az ideje, hogy ennek véget vessünk.“ (B. Sz. 1860. X. 222—223. 11.)
