Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1907
Tartalomjegyzék
9 Eger város polgármestere az egész közönség lelkes hozzájárulásával küldött intézetünk kegyurának, kifejezvén benne az összegyülteknek, Eger papi, katonai és polgári társasága képviselőinek meleg üdvözletét. Az ünnepség az iskolai színpadon folyt le. Színre került Kovács Pius tanárnak Szent Imre herceg című, három képből álló ifjúsági színjátéka. Azt a férfiút, aki egykor lelkes előadója volt nemzeti történelmünknek, nem lehetett volna méltóbb módon ünnepelnünk, mint fényes múltúnk néhány magasztos jelenetének színrehozatalával. Ezzel egyúttal az Árpádház korán letört liliomának, a magyar ifjúság védőszentjének és példaképének emlékezetét is felújítottuk születésének kilencszázados évfordúlója alkalmából. A két eszmének egybekapcsolódását magyarázza Madarász Flóris dr. tanárnak prológusa, amelyet Vizer Ferenc VIII. és Petravich Andor VII. o. tanúlók adtak elő. Álljon itt a költemény egész terjedelmében: Kettős ünnep. (Prolog Szent Imre herceg e. ifjúsági színjátékhoz.) Első diák (a függöny elé lépve): Te hűséges, te szép, te nagy közönség Szívből köszöntlek színpadunk előtt! Együtt vagy ismét! Jóleső melegség Árad felénk, sok biztató tekintet, S elnéző jóság ül az arcokon. Oh érzed-e, hogy mily hálát fakasztál Sok zsenge szívben, mely remegve várja: Miként fog játékunk ma tetszeni? Ha ezt megérzéd, akkor nyert ügyünk van, Bizton tekintünk a siker felé: A biztos utat e csapat szívedhez Miként a múltban, most is meglelő! Magasztos tárgy, amely elédbe tárul S magasztos eszme ad lelket belé! Volt egy királyfi. Árpád törzsökéből Édes reményre keltő sarjadék, Magyar honának kincse, büszkesége, De jaj! csak megmutatta őt az Ég! A bölcs atya b egy áldottlelkü mester Hitét, tudását néki adta át, Őrszem kísérte lépteit s a lelke Pompázva terjesztette illatát. S míg gond virraszta éjt s napot felette, Az Úr kezét áldón szemére tette, Hogy e szemek csak majd ott lássanak, Hol csupa fény van s nincs többé salak.