Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1906
Tartalomjegyzék
143 tervét Hild József, aki az egri kathedrálist felépítette, az esztergomi bazilikát pedig befejezte, készítette. Hild halála után Ybl Miklós vette át az építkezés vezetését. Miután 1868-ban egy viharos éjszakán a Hild tervei szerint épült kupola összedült, Ybl gyökeresen átdolgozta a 'régi tervet. Ybl vezetése alatt a külső falak felépültek, de belül nem volt semmi, sőt Ybl után tervek sem maradtak. Halála után Kauser József vette át az építkezés vezetését, • aki azt nagy szakértelemmel be is fejezte. A templom 4147 m2 területen áll. Hossza 66, szélessége 50 méter. A nagy kupola átmérője 22 méter, magassága a Duna 0 pontjától számítva 95 méter. (Az egri székes- egyház kupolájának szélessége 18, magassága 40 m.) E hatalmas méretű templom görög kereszt alakban kupolás szerkezettel a XV.' századbeli tiszta renaissauce-stílusban épült. A kupola- külső négy pillérének fülkéiben a négy evangélista szobra, a szentély külső párkányán a 12 apostol, a főkapu fölötti oromzaton pedig a bol- dogságos Szűz, Szt. István s más magyar szentek láthatók. E szobrokat Feszler Leó készítette. A főkapu felett elhelyezett karrarai márványból kifaragott Szt. Istvánt ábrázoló szobor Senyei Károly müve. A templom belsejében a fő- s kereszthajó átmetszése felett emelkedő kupola mezőin Lotz mester grandiózus festményeit látjuk. A középen, sötét felhők tömegéből emelkedik ki a teremtő nagy Isten, körülötte a próféták s imádkozó angyalok képei vannak elhelyezve. A fő- s kereszthajót csarnokszerű mellékhajók kisérik. A mellékoltárok közül érdemes a megtekintésre: a Mária-oltár s a Szent Keresztoltár. Az előbbin Benczúr képe Patrona-Hungariae, az utóbbin Stettka Gyula festménye Krisztus a keresztfán látható. A templom legreme- kebb része a félkör alakú szentély. A boltcikkelyeket Benczúr festményei ékesítik, ezek alatt Mayer Ede bronzreliefjei vannak elhelyezve. Meglepően szép a főoltár színes márványainak kellemes színharmóniája. A Szt. Imre kápolna oltárképét Vastagh György, a Szt. Cecilia kápolna oltárképét Nadler Róbert, a Szt. Adalbert kápolnáét Roskovits Ignác, a Szt. József kápolnáét Peszty Árpád festette. A kórus hátterében emelkedik a Szautner Zsigmond tervei alapján készült 65 változatú, 3 manuálés, 2 pedálos és pneumatikus szerkezetű orgona. Ez jelenleg hazánkban a legnagyobb orgona. Amint látjuk a legkiválóbb magyar festőművészek s szobrászok művészi alkotásuk legjavát helyezték el e pompás templomban. A szt. István templomtól néhány percnyire van a Szabadság-tér. E tér közepén levő impozáns paloták helyén állt az Újépület. E szomorú épület mögött lőtték főbe Battyány Lajost, Magyarország első miniszterelnökét A Szabadság-tértől nem messze van az új Országház. E hatalmas, gothikus palotát Steindl Imre építette. Arányos középső kupolája