Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1905
Tartalomjegyzék
6 előttünk alakjait a még gyermek Kárpáthy Zoltántól kezdve a koros, de sírja szélén is ifjú magyar nábobig, Kárpáthy Jánosig. Jókai világa: az örökifjuság ábrándvilága, amelyben nincs lehetetlenség. Jókai felfogása emberekről, viszonyokról: az örökifjuság könnyűvérüsége, mely a gyönyörűségekért könnyen tűlteszi magát a józan ész szaván. Jókai előadása az örökifjuság könnyedsége, amelyet nem súlyosbítanak, nem vonnak le röptéből gyötrő gondok, nem kényszerítenek komolyabb gondolkodásra mélyebb érdekek. És csuda-e ezek után, ha Jókainak igazán rajongó hívei, akik nem látnak benne árnyékot csak fényt, épen abból a táborból kerülnek ki, amely a saját szeretetreméltóságát, saját jellemző tulajdonságait látja kiragyogni minden sorából, — életének azt a szakát éli, amelyet irigylésreméltónak magasztal nyíltan, vagy a sorok között, amelynek tömjénez a nagy költő? Hiszen még a bűnök számára is mentséget, bocsánatot biztosít, sőt még a gyengeségeket is erényekké teszi az a bűvös-bájos, a képzeletet izgató, szivet- lelket tágító fogalom, amely e szóval fejezhető ki: ifjúság! Ezért a serdűlő magyar ifjúság életéből egy szakaszt valósággal Jókai foglal le. Gondoljunk csak vissza saját életünkre: nem volt-e abban egy Jókai-korszak, mikor mohón nyúltunk minden szellemi termék után, amelyet ez a név ajánlott? Van-e fiatal lélek, amelynek ábrándjai közé ideig-óráig bele ne szövődnének azok a tökéletes, gyönyörűséges, szeretetreméltó alakok, amelyeket Jókai fantáziája megteremtett? Jókai! Mennyi meg nem tanult leckét, mennyi elhanyagolt kötelességet, mennyi szórakozottságból eredt mulasztást, sőt mennyi szülői, tanári dorgálást jelent ez a név a magyar ifjúság életében. De mindegy. Ezen előbb vagy utóbb át kell esni. Mikor azután elmúlik a láz, mikor a reálisabb élet megmutatja, hogy a Berend Ivánokat, a Garamvölgyi Aladárokat, a Tímár Mihályokat, — másrészről az Ankerschmied Erzsi- kéket és Világosi Ilonkákat olyan tökéletes formában nem lehet feltalálni itt a földön, mint Jókai világában, akkor sem veszít semmit a költő, mert elfoglalja helyét az ifjúkor tündöklő, örökké visszasóhajtott, tán meg is siratott emlékei között. Épen ezért nehéz Jókait kritizálni. Tulajdonképen szép illúziók szétrombolására vállalkozik az, aki másként mer róla szólni, mint az elragadtatás hangján, — aki azonkívül, hogy elismeréssel adózik ragyogó fantáziájának, csillogó humorának, utólérhetetlenűl kedves előadásmódjának, kimutatja az elbeszélt események hihetetlenségét, a lélektani képtelenségeket, a jellemrajz valószínűtlenségeit. Az ilyen kellemetlen bíráló olyféle kegyetlen munkát végez, mint aki hangjával felriasztja az álmodozót, s az aranyos felhők között csapongót visszahúzza a földre. A nagyközönség szemében Jókai felül áll minden bírálaton, neki minden szabad. Mert hát ki ne volna hálás azért a sok édes gyönyörűségért, amit az ifjúság verőfényéhez hozzáadott,
