Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1905
Tartalomjegyzék
5 testi lelki erejét. Jókai pihenteti a szellemét, mikor dolgozik, mert munkája abból áll, hogy belemerül egy gyönyörűséges tündérvilágba, amelynek tárgyai, alakjai alig tapadnak erősebben a valósághoz, mint a fatörzshöz, nádkunyhóhoz, levélhez, virághoz kötött pókfonalak. „Magára parancsol, hogy szépeket álmodjék“ és ezen szép álom szövögetésében segítségére van minden, ami környezi, — csak az emberek világa, a mindennapi élet világa nem. Abban nincs mit keresnie, mert hiszen ő nem megfigyel, hanem képzel, — a döngő darázs szárnya röpíti, csapong bámulatos könnyedséggel, csapong szeszélyesen: a kunyhótól a fatörzshöz, ettől a bércsevirághoz, a szőlőlevélhez, amint épen jön. Innen ezt szedi, amonnan azt, sokszor bizarr módon tapasztva egymás mellé a dolgokat; kicsinyít, nagyít, színez a szivárvány minden színével, — csak fel ne ébresszék, csak eszébe ne juttassák, hogy földönjáró, szilárd talajhoz kötött ember. Mert míg más közönséges emberfia a szép álmok, az ábrándozás után serken igazi munkára, addig a nagy mesélő értékes munkája a felébredéssel ér véget s míg ki nem rekeszti magát újból a mindennapi életből, el nem bujdosik az ő kis szigetére, addig nem is folytatódik. Jókai regénytárgyainak, személyeinek, szerkesztési módjának, előadásának minden sajátsága benn van tehát ebben az önvallomásban, csak ki kell belőle hámozni. Különben ugyanezeket többször, kis változtatással, más szavakkal, de lényegileg ugyanígy elmondotta. Hogy én a jelen alkalommal mégis épen ahhoz a jelenethez fűzöm jellemzésemet, amelyet A tengerszem 11 hölgy cimü regényének lapjai tárnak elénk, annak egy különösebb oka is van. A költő önvallomása ebben a keretben az én szememben azért jellemzőbb, mint más írásaiban, mert épen egy fiatal lánynak mondja el, azok egyikének, akik számára elsősorban és főképen alkotta csudaszép meséit. Hogy Jókait teljesen megérthessük; hogy képzeletének világába beleélhessük magunkat és megmagyarázhassuk minden, de minden túlzásait is akár az események bizarr szövésében, akár személyének jellemzésében, egyet kell mindig különösen szemeink előtt tartanunk: Jókai legfanatikusabb hive az ifjúság kultuszának s mindannak, ami ezen fogalomban rejlik, akár a szó szoros értelmében az emberi élet tavaszáig, a szivek vix-ágfakadására gondolunk, akár az élet küzdelmeivel is dacoló örök- ifjuságra, amelyen nem tud kifogni az idő. Állítsuk csak nagyjából lelkünk elé azt a csudálatosán gazdag, pompás kaleidoszkópot, amely Jókai regényalakjait magában foglalja. Mi az, ami színezi, feltűnővé, ragyogóvá teszi, kiemeli a többi emberek sokaságából azokat, akik nála gyönyörködtetnek, elragadnak, bámulatba ejtenek benxxünket? Az ifjúság varázsa : a lélek ifjúságáé is, meg a fizikumé is. Ebből indul ki és ebbe tér vissza minden rendkívüli tulajdonság, de egyúttal minden szivetnyerő szeretetreméltóság, amely felejthetetlenné teszi
