Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1905
Tartalomjegyzék
20 alkotásait, amelyet feltétlenül magukon kellene viselniök. Az a történeti múlt, amelyet ő feltűntet, nem volt soha. Bármennyire igyekszik is történeti személyek szerepeltetésével megadni regénytárgyainak a valószínűség látszatát, minden, amit elmond, teljesen a mesék világához tartozik. Sőt bátran mondhatjuk, hogy fizikai meg erkölcsi lehetetlenségek halmozásában épen történeti regényeiben éri el a legfelsőbb fokot: fantáziája épen a történeti tárgyak feldolgozásánál nélkülözi legjobban az erős Ítélet és mélyebb erkölcsi érzék korlátozó hatását. A történeti hűség rovására, sőt ezt lábbal tapodva, készíti folyton a meglepő fordulatokat; mesél, akárcsak az Ezeregyéjszaka mesélője és el akarja velünk hitetni, hogy valóban megtörtént dolgokat állít képzeletünk elé. A lőcsei fehérasszony című regényének bevezetésében például határozottan úgy beszél, mint aki komolyan fogván fel a történeti regényíró feladatát, fel akarja idézni a múltak árnyait, híven meg akar felelni arra, amire a történelem nem felelhet meg: miért tették ezek az árnyak azt, amit tettek. És épen ez a regénye is, amely pedig még egyike történeti regényei közűi a legsikerültebbeknek, fényes bizonyságot tesz arról, hogy mennyire képtelen megoldani a nagy feladatot, amelyre vállalkozik. Nézzük csak egy kissé közelebbről a dolgot.1 A regény tárgya igen szerencsésen van megválasztva. Lőcse ostromának története igen érdekes és tanulságos, szinte önkényt kínálkozik egy minden tekintetben megfelelő történeti regény anyagául. A németajkú polgárság hűséggel, kitartással ragaszkodik Rákóczihoz. Számos jelét adja harci vitézségének, önfeláldozásának, mellyel minden szenvedést eltűr. Elkövetkeznek azonban a szomorú idők. A kuruc dicsőségnek napja leáldozóban van. A gyengébb lelküek számot vetve a bekövetkezhető megpróbáltatásokkal, megtántorodnak. Mások egyéb okokból hagyják el Rákóczi zászlaját. így Andrássy István tábornok — amint Rákóczi maga írja emlékirataiban, — kedvese rábeszélésének engedve adja fel Lőcsét. Rákóczi sohasem tudhatta meg, hogy tulajdonképen hogyan jutottak a németek a várba. Egészen biztosat mi sem tudunk. Thaly 1 Úgy ennél, mint a kővetkező példáknál is felhasználtam a Budapesti Szemle idevágó kritikáit, tanulmányait. Ezeknek repertóriumát a következőkben adom: Dózsa György. 1857. I. 466. 1. (Gyulai Pál.) — Jókai legújabb müvei. (Virradóra. Szerelem bolondjai.) 1869. XIII. 498. 1. (Gyulai Pál.) — Újabb magyar regények. (Eppür si muove.) 1873. I. 224. 1. (Gyulai Pál.) — Jókai mint hírlapíró. 1875. IX. 202. 1. (Gyulai Pál.) — Jókai Mór. 1881. XXVI. 1. 1. (Póterfy Jenő.) — A kik kétszer halnak meg. 1882. XXIX. 157. 1. (Eiedl Frigyes.) — Negyven év visszhangja. 1884. XXXVII. 310. 1. (—p.) — Szeretve mind a vérpadig. 1884. XXXVIII. 456. 1. (d.) — A lőcsei fehér asszony. 1885. XLI 305. 1. (v.) — A bolondok grófja. 1888. Lili. 301. 1. (a. /?.) — A három márványfej. 1888. LV. 142. 1. (Br.) — A tengerszemü hölgy. 1891. LXVII. 474. 1. (Gyulai Pál.) — Négy elbeszélés Jókai Mórtól. 1893. LXXI1I. 151. 1. (m.) — Jókai a magyar nyelv eredetéről. 1898. XCVI. 472. 1. (x.) — Jókai Mór költeményei. 1899. C. 138. 1. (-Ó-).
