Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1905
Tartalomjegyzék
19 fogadják el legképtelenebb állításait. Igen, mert ha képtelenségek is, bájos, elragadó, a fantáziát izgató képtelenségek, amiket ő elmesél. Pedig hát, igazi értékűket tekintve, mily magasságban állanak ilyfajta alkotásai felett azok, amelyek a magyar talajban gyökereznek, abban az eszmekörben, amely nagyobb tanúltságot, alaposabb műveltséget, szélesebb világismeretet nem kíván! Nem a Boszporus mellékén, a Manzares partján, vagy a Neva mellett szövődő, lázas álmokhoz hasonló, bizarr történetekben bámulhatjuk igazán nagy művészetét, hanem mikor egy-egy alföldi tanyára, vagy egy-egy barátságos kúria falai közé vezet bennünket és azokat az egyszerű, kedves történeteket mondja el, amelyek keretébe szorítja gyermekkori vagy ifjúkori emlékeit, egy-egy darabját életének, feltámasztja a múltidők egy-egy alakját, akit jól ismert. Ilyenkor felülmúlhatatlan Jókai, bár úgy látszik, hogy ő maga az ilyen alkotásait becsüli legkevesebbre, mert még itt a magyar földön is a legtöbbször azt keresi, azt vadássza, ami hihetetlen, képtelen, bizarr. Mert amint a színteret illetőleg, úgy a kort, a viszonyokat, az ember lelkivilágát illetőleg is teljesen függetleníti magát a valóságtól. Legkirívóbban mutatják mindezt történeti regényei. A regényíró, mikor a történeti múltból meríti tárgyát, a tör- ténetiróval szemben bizonyos szabadságot élvez. Az eseményeknek hű, pontos előadását nem várja tőle senki. A nem lényeges adatokat tehát tetszése szerint mellőzheti, a lényegeseket kiegészítheti, alakíthatja. Az inkább regényesen érdekes, mint történetileg fontos epizódokat, — amelyek lehetnek esetleg saját, a múlt idők keretébe illesztett leleményei is, — előtérbe állítja és tulajdonképen csak a történeti háttért tartja meg. Olyan kérdésekben, amelyeket a történeti kritika még nem tudott tisztázni, teljes joggal követheti a saját felfogását, sőt ennél is tovább mehet: a hiteles történetnél többre becsülheti a hagyományt, amely itt-ott bizonyos eseményeket vagy személyeket illetőleg a tudomány minden hiteles adataival szemben is fentartja magát. Eme nagy szabadság mellett azonban egyet nem tehet meg a történeti regényíró sem: nem hamisíthatja meg a kort, az embereket. A nevezetes egyéniségeket általánosan ismert, a köztudatban élő jel- lemökből nem forgathatja ki, őket ellenkező világításban nem mutathatja be; a múlt nagyfontosságú tényeit nem ferdítheti el, a történelem szellemét nem hazudtolhatja meg. Kemény Zsigmond például mindezt annyira figyelembe veszi, hogy regényei, — jóllehet jobbára költött eseményeket adnak elő a letűnt idők keretében, — a múltak szellemét nagyobb hűséggel támasztják fel és ismertetik meg, mint sok hiteles előadásra törekvő történeti munka. Ám Jókai nemcsak hogy felhasználja a legnagyobb mértékben mindama szabadalmakat, amelyekre a fentebbiek szerint a történeti regényíró fel van jogosítva, hanem féktelen fantáziája még az igazságnak azon színétől is megfosztja 2*
