Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1904
Tartalomjegyzék
4 eleget, ha visszatekintgetüuk a múltba és annak jelenségeiből vonunk le tanulságokat. Legközvetetlenebbűl mégis csak a mai viszonyok érintenek bennünket; ezen, a múlthoz képest nagyon is megváltozott viszonyok között kell tájékozódnunk, s ezekkel számot vetve kell megadnunk tanítványainknak azt az általános műveltséget, melyet a mai társadalom a középiskolából kikerülő ifjútól elvár. Vájjon nem kell-e attól félnünk, hogy minden munkánk teljesen elveszíti hatását, ha az életbe lépő ifjú elé az újabb szellemi áramlatok olyan alkotásokat vetnek, melyeket az akadémikus szabályok és elméletek sáncai között megérteni nem lesz képes s a melyek mégis általánosságban uralkodnak az elméken és szíveken? Nem az iskolás elméletek teljes vereségét fogja-e látni, s nem fog-e arra felé hajolni, ahol szuverénül lenéznek minden szabályt ? Azt hiszem tehát, hogy az Utasítások szellemének igazán csak akkor teszünk eleget, ha tartózkodunk a költői műfajok fejlődési folyamatában megvonni a lezáró határvonalat. Bár megismertetjük a múlt remekeit, ébren tartjuk azt a tudatot, hogy a múlt nem szabályozhatja a jelent, tehát a mintáktól való eltérés nem mindig és szükségképen romlás, hanem lehet fejlődés is, természetes következménye a megváltozott viszonyoknak. így eresztjük le azt a felvonó hidat, amely az elméletek várából a forrongó életbe vezet. Ezen át azután, amikor szükséges, t. i. a természetellenes, idom- talan, korcs jelenségekkel szemben, vissza is vonúlhatunk, hirdetvén a művészetnek azon örökérvényű kívánalmait, amelyek minden időknek szólnak. Egy példa világosabbá teszi a dolgot. A poétikában, remekművek elemzése alapján, tanítjuk a dráma elméletét. Megismertetvén annak különböző fajait: a tragédiát, komédiát és közép fajú drámát, mint valamennyinek közös sajátságát, kiemeljük az emberi szabadakaratból folyó küzdelmet, melynek, — legyen az komoly vagy nevetséges, — az a vége, hogy győz az igazság. A hős olyan sorsban részesül, amilyet érdemel; maga készíti elő boldogúlását, avagy szánalmat keltő bukását, esetleg nevetséges kudarcát. A véletlennek, az élet körülményeinek gátló vagy előmozdító hatásuk, befolyásuk lehet, de csak addig a határig, míg az emberi akarat szabadsága lényegesen csorbát nem szenved, míg az erkölcsi világrend feltétlen uralma meg nem inog. Ám manapság nem csak szabályt nem ismerő tehetségtelenek, de lángelméjük, komoly törekvéseik, hatalmas alkotásaik révén világhírű szerzők darabjait olvassuk, vagy látjuk a színpadon, melyek teljesen ellentétben állanak ezen fogalmainkkal. Egy Ibsen, Bjöknson, Echegaray stb. alkotásaival szemben teljesen tájékozatlanúl áll az, aki a dráma újabb fejlődésének mozzanatait nem ismeri, aki nem tud számolni azon hatásokkal, amelyek a modern drámát a Shakspere műveihez fűződő elmélettől úgyszólván teljesen függetlenítve, új jellemvonásokkal ruház
