Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1901

60 Súlyos anyagi gondjai közt is szinte legelső feladatul tűzte maga elé, hogy az átalakítást, ha költsége a hatvan-hetvenezer forintot meg nem haladja, a millennáris év közepére befejezhesse. Azért a rend akkori építészét mindjárt azután, hogy a szentgotthárdi elemi iskola elkészült, Egerbe küldte, hogy, a keleti szárny kiépítését mellőzve, oly tervet készítsen, mely szerint a G-ymnasium-utczáig kiépítendő nyugati szárny, végig kétemelet magasságban, a tornacsarnok fölé húzandó emelettel együtt, az összes intézeti helyiségek számára elég legyen s benne az apátság, ha összébb szorítva is, meg a társalgó, a konyha és az ebédlő, mint azelőtt, elkülönítve helyet kapjon. Semmelweisz építész, közel félévi fejtörés után, úgy hitte a kérdést megoldhatónak, hogy az épület egy részét, a templom és az északi szárny közé esőt, három emeletre veszi; de terve, melylyel 1895. márczius hó közepén készült el, minthogy a szerint a 86.000 forintba kerülő épület nem­csak a konvent szükségeinek, hanem sok tekintetben még a tanulók érdekeinek sem felelt volna meg, egyátalán nem volt elfogadható, s így az apátnak arról, hogy szándékát a millennáris esztendőben végre­hajtja, bizonytalan időre le kellett mondania. Mert az országos gazdasági válság épen akkor egyre fenyege­tőbbé kezdett válni, és arra, hogy a gazdasági viszonyok a mester­ségesen támogatott ellenérdekek szoros békóiból egyhamar kiszabadul­hatnának, semmiféle jel sem mutatkozott. Ez a válság, igen természetes, az apátsági birtokok jövedelmét is nagyban megcsökkentette; azért az apátnak, hogy rendje a folyton növekvő terhekkel valahogy a jövőben is megbirkózhassék, a jövedelem fokozására tetemes új gazdasági beruházásokat kellett tennie, melyek nemcsak hogy a folyó jövedelem utolsó maradék fillérét is felemésztették, hanem a törzstőkéből egy nagyobb, 200.000 forintos, kölcsön felvételét is szükségessé tették. Ez azonban a 275.000 forintnyi vasúti kölcsönnel meg a budapesti tanárképző intézet házának árával együtt vissza lévén térítendő, a beruházások folytán előálló jövedelem-többletet évek hosszú sorára lekötötte. Belátta ezt a vallás- és közoktatásügyi új minister Wlassics Gyula is, azért nem is sürgette a nagyobb mértékű építkezést, hanem csupán oly nemű átalakítást kívánt, hogy a szükebb osztályok meg a szertárak megfelelőbb helyhez jussanak. Csakhogy a gymnasium és a konvent helyiségei, láttuk, annyira össze voltak már ekkor keveredve és annyi toldozáson mentek át, hogy az építkezésnél a tanügy érdekei mellett a házi érdekeket egy­átalán nem lehetett tovább mellőzni; mert. el volt foglalva minden hely úgy, hogy a rendi növendékeket, a kik némely évben tizenöten is voltak, egyetlen hálóterembe kellett beszorítani, s a kik közülök megbetegedtek, azokat már csak az apát egyik szobájában lehetett elhe­lyezni. A nyugati szárny átalakítása tehát egymagában, a mint a

Next

/
Oldalképek
Tartalom