Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1901

59 jelentésére Trefort minister maga ment le az épület megvizsgálására és úgy találta, hogy az átalakítás elkerülhetetlen. 0 legjobban tudta, hogy mekkora áldozatra vállalkozott a cistercita rend, mikor a szent­gotthárdi apátsággal együtt a bajai főgymnasium fentartásának és ellá­tásának terhét is magára vette; azért távol volt tőle, hogy az áldozat súlyát még azzal is növelni akarta volna, hogy a rozzant épület át­alakításának terhét is rárója csak azért, mert az átvétellel meghízottak, a mi jogukban állt, sőt kötelességük is lett volna, a gymnasium újjáépítését a szerződésben világos szavakkal ki nem kötötték. Meg­ígérte tehát, hogy az épületet, mihelyt csak lehet, a tanulmányi alap ter­hére átalakíttatja. Csakhogy a tanulmányi alap, mint rendesen, most is, később is pénz szűkében volt, s az átalakítás az évről évre megújított kérelem és ígéret, után is elmaradt; sőt utóbb már annyira ment a dolog, hogy a ministeriumban még az illetékesség kérdését is szóvá tették. E köz­ben pedig egyre jobban roskadozott a gazdátlan épület, és a ministe- rium a maga közegének, a kir. főigazgatónak sürgetéseire is csak tűrte tovább a tarthatatlan állapotot. Végtére Supka Jeromos apát mozdított a dolgon azzal, hogy az átalakítás 80.000 forintban megállapított költségének egy harmadát megajánlotta. A kormány megköszönte neki ezt az ajánlatát és, miután az átalakítás költségére 10.000 forintot a városi képviselőtestület is megszavazott, Klamarik ministeri tanácsos kijelentette, hogy a még hiányzó 10.000 forintot a minister a tanul­mányi alapból most már haladéktalanul ki fogja utalványozni. Azonban évek folytak le megint, de az Ígéret csak Ígéret maradt, s mikor Supka Jeromos apát 1891. február 17-én meghalt, az átalakítás kérdése még mindig ott volt, a hol hat évvel ezelőtt, a 10.000 forint megajánlá­sakor, megrekedt. Vajda Ödön bajai látogatása után mindjárt kezébe vette ezt az ügyet, és az épület helyrehozását a tanulók és a tanárok érdekében egyiránt halaszthatatlannak Ítélvén, a hiányzó összeg kiutalásáért a ministeriumot még 1891-ben személyesen és Írásban is megsürgette. Mind hasztalan volt. Mikor aztán látta, hogy a mit Trefort minister elmulasztott, annak pótlása Csáky Albin gróftól egyáltalán nem remél­hető, akkor, hogy a merőben tarthatatlan állapotnak valahára vége szakadjon, ahhoz, a mit elődje megajánlott, a még hiányzó 10.000 forintot, akárminő nehezére esett is, hozzátette és a roskatag épületet a következő — 1892/3 — tanév elejére teljesen rendbe hozatta. De még itt sem állt meg; a természettani szertárt, mely az átvételkor szinte üres és ekkor is hiányos volt még, közel kétezer forint értékű szerekkel megajándékozta. Csak most vehette elő aztán az egri gymnasium átalakításának kérdését, mely első egri látogatása óta sohasem hagyta nyugodni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom