Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1900
Tartalomjegyzék
81 A ferenczes szellem a XIH. és XIV. században érte el delelőjét. Innen kezdve a mint az egyházat újabb, meg újabb csapások, támadások érik, azon módon hanyatlik alá a ferenczesek csodálatos befolyása is. — 1300 körül a pápaság nagy veszedelembe jut, méltóságának, hatalmának, meg az egyháznak nagy kárára hetven éven át franczia alattvalóként Avignonban raboskodik. Tekintélyét megtámadják az általa alapított egyetemek, sokat rontanak a hódolaton a fejlődő nemzeti irodalmak és a nemzeti dalosok, kiknek sokszor vallást, erényt ócsárló énekeit az előkelők udvaraiban, és lovagvárakban tapsvihar és koszorú fogadja. Majd bekövetkezik az egyházszakadás, hozzájárul mindehhez még a renaissance korszaka, meg a hitújítás. Nálunk a ferenczesektől ápolt szigorú, vallásos és népies szellem utolsó fényes fellobbanását Hunyadi János és Kapisztrán török harczaiban találjuk. Ma megfoghatatlan az a hatás, a mit Hunyadi kardja és az egyszerű ferenczes keresztje Nándorfehérvár alatt müveit. Ebben az időben valóban egybeolvadt népünk lelkében a templom és vár képe; ez a hitért, hazáért való küzdelem a középkori eszméktől áthatott magyarságnak legdicsőbb ténye. Nándorfehérvár után az idegen eszmék hazánkat is más irányba terelik. A régi vallásos szellemnek őrei a királyi családban és a főúri körökben vesztenek vonzó erejükből. Nincsenek Margitok vagy fejedelmi vérből származó klarissza- sziizek, kik a kolostor csöndjébe vonulva bűnbánati könyekkel tele- sirnák vélumaikat, kik fejőket a kereszt tövében nyugtatva, leikökben az égbe merülnének. Nem tetszik a durva ruházatú, derékon kötéllel övezett barátnak egyszerűsége a szemkápráztató budai, visegrádi királyi várakba szokott, fényűző uraknak. A térítgetések, a főurak szerzetesi életmódja, a benső lángoló buzgalom tünedeznek; a szigorú aszkézist kiszorítja a megteremtett és áhított földi kényelem. Lovagi játékok, sólyomvadászat, udvari ünnepélyek s sűrűén rendezett mulatságok jelzik, hogy ezen emberek szemében a föld többé már nem „siralom völgye“ és a halandó nem pusztán „égbe törekvő zarándok.“ Jámbor legendák, szent himnuszok és „száraz“ hittani munkák helyett középkori lovagregékben, az élvezetet, szerelmet dicsőítő énekekben, pogány klasszikusok remek nyelvezetű műveiben gyönyörködnek. A királyi és főúri körökben megvetik a klastromi irodalmat szerzőivel együtt, felkapottá lesz a humanisták gáncsoló jelmondata „nincs tudatlanabb a barátnál.“ Fráter Jakab és fráter Romanus gyóntatókra, János atyára nincs szükség, mint hajdanában, tudományos, drága orná- tusba öltözött, sokszor világias főpapok képezik a király környezetét, mig a régi eszmékhez szigorúan ragaszkodó, bátor minorita szellem a dubniczi krónika lapjain vagy Pelbárt „Prédikácziói“-ban hangoztatja meggyőződései, bánattal tele kifakadásait, ott suhogtatja végig néha- néha ostorát a romlásnak indúlt erkölcsökön. 6
