Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1900
Tartalomjegyzék
43 vigaszt, balzsamot nyújtanak pusztuló hazánk és fogyó népünk sajgó sebére. A ferenczesek megjelenése, működési szelleme társadalmi reformot idéz elé nálunk és ha nem is oly arányokban, mint a külföldön, mégis áthatja a társadalom minden rétegét. Első sorban a családi élet reformja lebeg sz. Ferencz szemei előtt. Az ily czélzattal alapított „confraternitas“-ok a középkor keresztény egyletei, vallásos társulatai. „Harmadrendüek, penitenczia-tartók, kordaviselő atyafiak“ nevezete alatt forduljanak bár elő, regulájuk azért egy és azonos. Benn a családi otthonban keresik az igaz boldogságot, száműzik körükből a fényűzést és a túlságos költekezést. Megvetik az erkölcsrontó világi mulatságokat, a pogányságra emlékeztető vad játékokat. Azokban az időkben, midőn „télen subában járni és meg nem öletni“ a legnagyobb boldogság vala, öldöklő, boszuló fegyvert csak a vallás és haza szent ügyéért ragadnak kezükbe. Szent a tulajdonjog előttük, végrendeletek készítésével kerülik ki az örökösök és birtokfoglalók sűrűén megújuló zavargásait. Künn a világban, házasságban, rendes foglalkozások között élnek, de éltöket megaranyozza sz. Ferencz tökéletesítő, aszkézisre hajló szelleme. A „fraternitas“-okban testet ölt a vallásos kor hő vágya, kedves ideálja, igy bárki részesülhet a szerzetesi élet érdemeiben annélkül, hogy teljesen szakítva a világgal, a kolostor szűk falai közé temetkeznék. Versengve-versengnek az erős férfiak csak úgy, mint a gyöngéd nők, hogy a rend lelki javaiban, a mise, böjt, ima, virrasztás, prédikálás, elmélkedés lelki hasznában részesüljenek, hogy különös kegy gyanánt a szerzetesi ruhában kriptájokba temetkezhessenek. A rend világban élő tagjai között pápákat, bíborosokat, herczegeket, grófokat találunk, minden rangút és rendűt le a középkorban megvetett pórig. Hazánkban is kedveltek a „fraternitas“-ok; a hagyomány szerint a királyi család tagjai is, mint IV. Béla, örömmel lépnek a vallásos testvéridet kötelékébe. A budapesti levelezőkönyv szerint még a XVI. században is tömegesen szerkesztik és küldik szét a ferenczesek a kinevezési okiratokat. Az átalános reudfőnök a Báthori- és Telegdi-család több tagját, a magyar provincziális pedig Kápolnai János alispánt és családját, Pesti Péter váczi kanonokot, számos papot, nemest, polgárt nevez ki konfráterekké. Mennyire áthatják a testvériiletek népünket, miként egyesítik közös szellemben a polgári családok javarészét, élénken tanúskodnak erről a házaknak napjainkig folytatott évkönyvei. A buzgalom heve néha-néha kicsap szokott medréből. Az izzó vallásosság egyeseket a külföldi ostorozok „flagellansok“ rendezetlen tömegébe ragad. így az 1261. évnél jegyzi fel a budai krónika: „Nyilvános bünbocsánat történt sok országban, mely csoda számba
