Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1900

Tartalomjegyzék

41

ségöket a reformáczio idejében sem vitatják el tőlük. Sztárainak egyik dialogizált szatírájában Böröczk pap a vele vitázni akaró prédikátorral nem mer szembe állani, hacsak „Fráter“ nem jő melléje a „kla- stromból.“ 4)

A szónoklatok hamarosan megérlelik gyümölcsüket. A hívők serege a ferenczesekhez tódul, kiknek templomában kora reggeltől egész délig tart a szent miseáldozat. A pápák, a hazai és külföldi püspökök nagy terjedelmű búcsúkat, kiváltságokat engedélyeznek egyházaiknak. Templomaikat, oltáraikat, temetőiket bármely püspök felszentelheti, megáldhatja.2) IV. Incze pápa szabadalmaikat még sokkal szaporítja.3) Buzgóságuk, népszerűségük eltéríti őket a rendalapító szándékától, a prédikáláson kívül csakhamar valóságos plébániai teendőket végeznek. A hívek náluk gyónnak, áldoznak legszívesebben és a vagyonosabbak az ő kriptáikban temetkeznek. Felszaporodnak az ájtatos mise és más kegyes alapítványok, a nép megosztja velük utolsó falatját is. Mint szent Bonaventúrának, a rend főelüljárőjának panaszából kitetszik, a keresztény szeretet czimén köz és magánügyekkel kezdenek foglalkozni, ott vannak a végrendelkezéseknél, lebonyolítják a családi ügyeket, elsimítják a testvéri viszályokat. A városok polgárai békítésre hívják meg, a pápák, fejedelmek pedig fontos megbízásokkal küldözgetik ide-oda őket.

A külföldön már előbb felhaugzanak a panaszok a rend nagy működési köre miatt, nálunk is összeütköznek a kolduló-rendek a püspökökkel. A főpásztorok saját joghatóságuk megcsorbítását látják a ferenczeseknek adott nagy privilégiumokban, a plébánosok híveik elvonásáról panaszkodnak, meg hogy elesnek a gazdag végrendeleti hagyományoktól. Érdekes világításba helyezik e viszályt egykorú okleveleink, 4) hisz a ferenczesek sem mondhatnak le a lelkipásztorkodásról, mert igy a rend fenmaradásának fundamentumát veszélyeztetnék. VIII. Bonifácz minden plébániai jogot megvon tőlük, V. Kelemen pedig 1311-ben ekkép rendelkezik: „A ferenczesek prédikálhatnak, de csak saját egyházaikban és az utczákon, nem azon órában, melyben a plébániai egyházban tart a prédikáczió. A gyóntatást csak püspöki vagy plébániai engedélylyel végezhetik. Mindenkit eltemethetnek egyházaikban, a ki oda kívánkozik, de az ebből befolyó jövedelem negyed része a plébánost illeti.“ 5)

E viszályok még századok múltán is felújulnak. 1533 táján a kolozsvári plébánosok és az odavaló ferenczesek között bomlik meg a

4

‘) Horváth Cyrill: „Nemzeti irodalmunk a reformáczióig.“ 31. lap. — 2) Kubinyi: Árpádk. Oki. 7. - 3) U. o. 19, 20, 21, 22, 26, 27, 31, 32, 51. - 4) Theiner I. 200, 201. — Wenczel 11. 182. — 5) Hefele: „Conoiliengeschichte.“ VI. 479-