Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1899
Tartalomjegyzék
13 sem volna szabad egyes theoremák kihegyezetten következetes alkalmazásáról a gyakorlatban. A gyakorlati tanítás alkalmával a gyermekkel szemben oldódik föl Socratesnek a sophistát gúnyoló paradoxona: „Azt sem tudom, hogy semmit sem tudok“ . . . Az uj nemzedék jövője pedig sokkal szentebb, semhogy a problematicus kísérletezés törékeny sajkájába ültetve köny- nyelmüen rúgjuk el a parttól. No de hadd legyek egészen őszinte. Miután hallgattam az egyetemen a paedagogiát, több nagy paeda- gogus munkáit át- meg átbuvároltam, belőlök jó halmaz jegyzetet böngésztem, aztán sokat elmélkedtem, a vizsgálatokat és szigorlatokat kiállottam, s végre professzorrá lettem, —- beküldtek az iskolába, hogy ■ tanítsam ezt és ezt. Tanítottam tehát. Hosszú tanításkodásom ideje alatt aztán azt tapasztaltam, és pedig nem egyszer, hogy ha teszem bizonyos osztályban bizonyos tételt elmagyaráztam s a legjobb eredmény mutatkozott: ugyanazt a tételt ugyanúgy magyarázván más évben egy másik osztály előtt, — hiábavaló volt minden készültségem, hiába a fáradozás, az eredmény csak nem akart mutatkozni! Elannyira, hogy a tételt végre is más oldalról kellett fognom és más világításba helyeznem, míglen oly formába sikerült öntenem, hogy a kívánt eredmény bekövetkezett. így állapodtam meg abban, hogy rendesen minden osztálynak egészen más, sajátosan egyéni charactere szokott lenni. Gondolkozóba estem az ily tapasztalatok után, és fölütöttem újból az én paedagogusaim könyveit, mit szólnak ehhez a dologhoz? És ők azt mondták, amit az én sophistásdi iskolatársam a botanikáról: hogy a tanítás alkalmazkodjék a tanuló egyéniségéhez, hogy legyen fokozatos, ismertről menjen át az ismeretlenre, legyen öszhangzatos, mértéket tartó stb. stb. Hát hiszen van is ezekben mondva valami. Úgyde én azt akartam volna tudni: hogyan kell megmagyaráznom például a vers rhyth- musát? Hogyan s miről ismertessem föl a sapphói, alcaiosi, asclepia- desi stb. verssort? Hogyan értessem meg a metaphorát, synecdochét, metonymiát? Hogyan éreztessem a költeményben a reflexiót, hangulatot, naivitást, romanticus elemet, drámaiságot stb.? Szóval: bármi konkrét tételt hogy kelljen megmagyarázni, megértetni, elsajátíttatni s annak eseteit biztosan fölismertetni? Mert ez volna tán a tanítás czélja? Avagy nem? S ez tán a criteriuma a jó tanításnak: tudja-e a tanuló azt, a mire tanítjuk? Ha tudja, jól tanítottuk, ha nem tudja, rósz volt a tanítás, akármily elméleti tanítástan szerint történt, s bármily szigorúan volt is megtartva az utasítás. Minderről azonban az én paedagogusaim bölcsen hallgattak, úgy, hogy magamnak kellett éjjel-nappali hánytorgatások után rájönnöm
