Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1899

Tartalomjegyzék

ír.

Paedagogiai casin'stica.

M

ég mint afféle fiatalemberek, — képzeletben megannyi óriások,— gyakran keveredtünk egymás közt tudományos vitákba. Természetesen legkedvesebb terünk volt a philosophia.

— Furcsák lehettek azok a sophisták, — jegyző meg egyszer egyikünk, — azt olvastam valahol rólok, hogy syllogismusokkal mindenhez hozzá tudtak szólni. Mindennemű kérdésről tetszés szerint vitatkoztak; egyik sophista pláne a kardvívásból adott leczkéket, syllogismusokkal okoskodva ki s tanítva a vívás fortélyait, noha magának tán kard sem volt soha a kezében.

— Hiszen nincs is abban semmi lehetetlenség, — mondá a másikunk; — vitázni, okoskodni lehet ugyan mindenről, de aztán hogy az milyen értékű az igazságra nézve, — más kérdés. Én például sohasem voltam valami nagy kedvelője a növénytannak, a gazdálkodást és kertészkedést meg épen ki nem állhattam, aminthogy nem is értek hozzá komolyan semmit; de ha megszorítanának, úgy beszélnék róla, hogy a közönséges philiszter eszüeket szinte ámulatba ejteném.

— Ejh, azt szeretném hallani.

— Nos figyelj, megpróbálom a rögtönzést. — A növény oly lény, mely szerves. Növekszik, táplálkozik, szaporodik. Szükséges tehát, hogy mindazon feltételek, melyek e czélra szolgálnak, meglegyenek. Legyen oly talaj, mely mindazon anyagokat tartalmazza, melyekhől az illető növény táplálkozik; legyen elegendő nedvesség, melegség, levegő; kellő időben kell már a magot a földbe tenni, miután a talajt előkészítettük. Szárazság idején öntözzük a fiatal sarjat, ellenben sok nedvesség esetén a vizet le kell csapolni. Hideg ellen óvjuk, részint füstöléssel, részint befódéssel. Körülte a gazt ki kell szorgalmasan gyomlálni, kártékony ellenségeket tőle távol tartani . . .

Ily modorban folytatta elmefuttatását a mi philosophus társunk, és beszélt volna ki tudja meddig, ha mihamar meg nem elégeljük vala.