Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1896
Tartalomjegyzék
♦ r 49 magáéból fogja fedezni. Szvorényi, mivel Juhász csak a boltozat és az oldalfalak díszítéséről, meg a templom kőburkolatának úgy másfél ezer forintra vehető megújításáról tett említést, legfeljebb két-három ezer forintnyi költségtöbbletre gondolt. Ezért is meghatottan köszönetét mondott neki és, iskolai dolgait végezvén, mivel a javításra eddig is Juhász ügyelt fel, megnyugodva távozott szokott üdülő helyére, Tátra- füredre. Juhász most már egészen elemében volt, hogy, mint itthon maradt egy-két ifjú társának tréfálódzva mondá, „elment az öreg a háztól.“ Mintha régi ereje tért volna vissza: reggeltől estig ott sürgött-forgott a templomban, nézte, számította a munka haladását, tanácskozott hol az építő, hol a díszítő mesterrel s a munkásokat, ezzel is, azzal is kecsegtetve, sürgette, buzdította, csakhogy a munka mennél gyorsabban végére jusson, s ő, mielőtt a hidegebb napok beálltnak, még lejárhasson, legalább egy-két hétig, a templomba misézni, imádkozni. A kőmívesek — elegen voltak hozzá — június 20-án már any- nyira haladtak a javítással, hogy a díszítők is megkezdhették munkájukat. Mikor pedig Szvorényi elutazott, mindjárt utána egy egész csapat új munkás érkezett: olaszok, németek és részben magyarok, díszítők és aranyozok, a kik aztán neki álltak mind a hét oltárnak, szétszedték s a kiürített osztályokban elkezdték a tömérdek barokk ékítményt tisztogatni, festeni, aranyozni. Maga Báder Inoczent Ferencz- czel együtt, a kit a boltozat képeinek megrajzolására és a Krisztusfejek megfestésére hívott maga mellé, napestig dolgozott serényen, szakadatlanul, hogy a munka nehezebb, művésziesebb része még augusztusban elkészülhessen; az oszlopfők, oldalfalak, szószék és kórus díszítése, gondolta, úgyis elég munkát fog adni októberig, mikorra a templomnak meg kell nyílnia. Szvorényi augusztus 25-én érkezett vissza Egerbe. Csak ámult, mikor a nagy újítást látta. Most értette meg, miért biztatta őt Juhász annyira, hogy csak menjen, siessen fürdőre, pihenje ki fáradalmait s ne is jöjjön vissza augusztus vége előtt; s most értette meg azt is, hogy mi volt Juhásznak szándéka, mikor az ötezer forintot meghaladó költség viselését magára vállalta. Kerek tízezer forinttal járúlt Juhász a templom megújításának költségéhez, nagyobbik felével annak a tőkének, melyet, mint főigazgató, fizetéséből megtakarított. A mi pénze fenmaradt, azt apátja engedelmével — igazi szerzetes volt ebben is — kisebb-nagyobb összegekben segélyre szorúló rokonai és más szegények közt osztatta ki utolsó napjaiban és halála után. Ötszáz forintot még január hóban átadott Szvorényinek: négyet templomi alapítványul, évenkint — a szüleit illető mise-alapítványokról mindjárt haláluk után gondoskodott — testvéröcscséért és önmagáért mondandó egy-egy ünnepélyes gyászmisére, az ötödik száz forinttal pedig négyszáz forin4
