Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1895

Tartalomjegyzék

8 míg, az aránylag mindenhol csekély számn kitűnőségeket kivéve, az eddigiektől elütő új viszonyokba bele tudják törni magokat, s aza­latt — arra a könnyen elgondolható lehetőségre nem is gondolva, hogy a hiányokban, tudjuk, nem szűkölködő mostani rendszert még sokkal hiányosabb követheti — a tanúló ifjúság éveken keresztül nagy kárt vall ismét, mint vallott a legutóbbi rendszerváltozáskor egész addig, míg a régi tanárok az új viszonyokba beleilleszkedtek, az újak pedig magokat kellőkép ki nem képezték. Ellenben, ha a helytartótanács a lényegében jónak bizonyéit mostani rendszeren csak azokat a szüksé­ges és helyes módosításokat teszi meg, melyeket politikai és társa­dalmi viszonyainknak örvendetes változása megkíván, a módoséit hely­zetbe az összes tanárok könnyen bele fogják magokat találni, s még mindig nyitva lesz az út azután is, hogy az itt-ott mutatkozó hiányok alkalom szerint kipótoltassanak.“ A javaslat m ásodik pontja — valamennyi közt a leghosszabb — a nyolcz osztályú gymnasiumok megtartásának szükségét bizonyítja. Mert azok a városok, melyeknek régi — hat osztályú — gymnasiumát az osztrák kormány, mivel nyolcz osztályúvá fejlesztését nem látta szükségesnek, négy osztályú kisgymnasiummá zsugorította össze, mind reménykedtek most, hogy elveszett két osztályukat a magyar kormány útján visszanyerhetik, s ezt a reménységöket az országgyűlési képviselő- jelöltek is nagyban élesztették; azokban a — püspöki vagy érseki — városokban pedig, melyek ezelőtt lyceummal is bírtak, a régi főiskolák fentartói nemcsak megszűntetett jogakadémiájok visszaállítását sürget­ték, hanem arra is gondoltak, hogy a legfelső két osztály — a régi philosophia — a gymnasiumtól elszakíttassék és a lyceumba visszake­rüljön. Egerben is megvolt ez a törekvés. Bartakovics érsek a jogaka­démia bezárása után, láttuk, sokáig küszködött még, hogy kárpótlásul legalább a négy osztályú „érseki felső gymnasium“ számára a nyilvá­nosság jogát megszerezhesse, s az egyezkedésnek, mely szerint a teljes nyolcz osztályú gymnasium egészen a cisterciták kezébe volt átmenendő, kétszer is elejtett fonalát csak kényszerűségből vette fel, mivelhogy Egernek mindaddig, míg a cistercita rend a nyolcz osztályú nagy- gymnasium terhét egymaga meg nem bírja, a városnak is, meg az egyházmegyének is nagy kárára, csupán négy osztályú kisgymnasiuma lett volna.1) A régi philosophiai osztályok alapítványi tőkéjét ekkor sem volt hajlandó hozzá csatolni a gymnasiumhoz, hanem főkáptalan­jával együtt mindössze hat évi segélyre — három tanszék betöltésére, illetőleg évenkint 1500 frt. fizetésére — kötelezte magát, a philoso­phiai osztályokat pedig, a gymnasium VII. és VIII. osztályának meg­felelően berendezve, a lyceumban továbbra is fentartotta s egyház­') 1894/5-iki Értesítő. 106—109. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom