Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1894
Tartalomjegyzék
94 fel, az uralomra jutott redicalismus hathatós fegyvert kapott kezébe arra, hogy a katholikus egyház gyengítésével és, miut az események fejlődéséből remélte, teljes leigázásával a protestáns felekezetek osztatlan uralmát biztosítsa. Erre vallott, hogy a radicalisms a törvény- czikk másik elvébe, mely szerint az egyházi és az iskolai szükségletekről az állam fog gondoskodni, azt a szándékot rejtette, hogy a kath. vallás- és tanúlmányi alap, nem különben a kath. egyházi javak is, elállamosíttatván majd, a belőlök nyert jövedelem arányos része, állami segélyképen, a protestáns felekezeteknek fog kiadatni, úgy azonban, hogy, mint a protestánsok „jogos kívánalmainkat“ összegezték, „auto- nomiájok mind a katholikus egyházzal, mind az állami hatalommal szemben teljes érvényre jusson, és a kilátásba helyezett állami segély elfogadása által semmiféle csorbítást ne szenvedjen.“*) S hogy csakugyan egyedül a katholikus egyház szabadságának és jogainak csorbítása volt a czél, nagy hamar kiviláglott; mert mikor a katholikusok egyházok szabadságának és jogainak biztosítására szintén kérték az autonómiát, kérelmöket a kormány azon ürügy alatt, hogy megkéstek vele, elutasította, holott a görög keleti szerbeknek, kik kérvényöket a katholikusok után nyújtották be hozzá, autonomiájokat haladék nélkül biztosította. Bármennyire lelkesedve üdvözölték tehát azt a napot, melyen a magyar nemzet az új alkotmány királyi megerősítése által a szabad nemzetek sorába emelkedett, a XX. törvényczikk, melynek éle egyenesen katholikus intézmények ellen volt fordítva, méltán aggodalomba ejthette őket. Mert ha e törvény, a mint már az első ministerium kisebbségének terrorizáló hajlamából sejteni lehetett, a radikálisok követelése szerint hajtatik végre, a protestáns felekezetek, törvény biztosította autonomiájok lévén, mindent nyernek, a katholikus egyház pedig, törvényes biztosíték híján, mindenét vesztheti: javait, iskoláit és összes kiváltságait, melyek, mivel biztosításukat annak idején a főpapság, az apostoli király védelmére hagyatkozván, nem hitte szükségesnek, most, hogy kizárólag a király személyére szóló apostoli jogok gyakorlását is a kormány ragadta magához, a parlamenti pártok befolyása alatt álló kormányok kénye-kedvétől függőitek. Növelte a bajt, hogy az alpapság nagy része, melynek itt-ott nyomasztó helyzetén az egyházfők nem siettek előre segíteni, a márcziusi „reforménak — így nevezték akkor — gyorsan szétfutott hírére megyénkint összegyülekezett és a fegyelmet nem állók vezetése alatt, mint forradalom idején szokás, az eszélytelenség túlzásába csapván át, oly szabadalmakat is követelt magának, melyek az egyház elveivel ellenkeznek, és „nemzeti zsinat“ tartásáért a felekezetien kormányhoz folyamodott. *) Az evang. egyet, egyházgyülésnek az orsz. értekezletre vonatkozó nyilatkozata 1848. júl. 25.
