Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1894
Tartalomjegyzék
77 Pyrker szepesi püspökségének idejéig (1818) állandóan a hazán kívül élt, mint a lilienfeldi cistercita rend tagja s 1812-től apátja. Fényes tehetsége, széles körű ismeretei és sokoldalú társadalmi műveltsége a legmagasabb köröket is megnyitották előtte; innen gyors emelkedése a szepesi püspöki és rövid két év múlva a velenczei patriarchal székre, melyen hét évet töltött. A zene- és a képzőművészet iránt való szeretetét, melyet hazulról vitt magával, az osztrák főváros nagyra nevelte, Olaszország pedig szinte rajongássá fokozta lelkében. S ezzel a rajongó szeretettel jött Egerbe, hogy a mi tapasztalatot és műkincset Ausztriában, főkép pedig Olaszországban gyűjtött, új s most már állandó székhelyén értékesítse és nemes elődeinek alkotásait kiegészítve, Egert a műveltségnek és a művészetnek is legelső rangú vidéki középpontjává avassa. Az elemi oktatás javításán kezdte, melyre oly szempontból, mint ő, Magyarországon akkor senki se gondolt még. Mind a két Ratio Educationis gondoskodott ugyan az elemi iskolák számára tantervről, de nem gondoskodott alkalmas tanítókról; elégnek tartotta, hogy a gymnasium gyengébb tehetségű és szegényebb sorsú tanúlói közt mindig akadtak, kik a tanítóskodásra adták magokat. Még az 1836-ik évi országgyűlés sem foglalkozott a tanitó-képzés fontos kérdésével, pedig a népnevelés reformját eléggé sürgette, s a kormány csak 1843-ban rendelte el az öt tanítóképző intézet felállítását, mikor az első ily nemű intézet Egerben már majdnem másfél évtized óta virágzott. Mert Pyrker a népiskolákat nem csupán az elemi ismeretek ilyen vagy amolyan mértékű közlésének, hanem főkép a szoros értelemben vett népnevelés minőségének szempontjából Ítélvén meg, a mindjárt első látogatásain tapasztalt elmaradás okát nem az elemi oktatás rendszerében, hanem a tanítók gyarló készültségében látta, a kik a minő vesződséges ép oly kevés becsben részesülő pályájokra rendszerint hivatás nélkül, pusztán a szükségtől hajtva szánják el magokat. Azért érsekségének mindjárt második évében (1828.) tanítóképző intézetet állított, és, hogy tehetségesebb tanúlók is látogassák, a szegényeket költséggel s élelemmel is ellátta. Palotája berendezésénél s új építkezéseinél sajnálkozva tapasztalta, hogy székhelye iparosainak alig veheti valami hasznukat, any- nyira híjával vannak minden formaérzéknek. E bajon is segíteni törekedett. Mikor az országgyűlés az iparos osztálynak szakszerű képzéséről még csak tanácskozott (1836) ő már fel is állította az első nyilvános rajziskolát, alapjául, ha nemes szándékát megértik, a műipar fejlődésére múlhatatlanúl szükséges ipariskolának s előmozdítására az iparos osztály anyagi érdekeinek. És, hogy rajziskolája mennél látoga- tottabb legyen, a mellett, hogy a fentartás összes költségeit maga fedezte, a szegényebb tanúlókat rajzeszközökkel is ellátta és az oktatás óráit
