Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1894
Tartalomjegyzék
76 mely a püspökséggel örökké harczban állt és, nagyralátó vezetőit mindenkor vakon követvén, a megyei ellenzék vezérének, Keglevich Miklós grófnak, Pyrker érsek elleni személyes harczában nagy szolgálatokat tett. Fischer érsek halála (1822) után az érseki szék négy esztendőn át betöltetlen maradt. A kormány arra számított, hogy, a mit az érsek-főispántól nem remélt, a vér- és pénzadóra vonatkozó kormányrendeleteket a tőle mindenben függő helyettes főispán által Heves megyében is foganatosíthatja. Ebbéli szándéka sikerűit is; Almásy József helyettes főispán rábírta a nemességet a két törvénytelen rendelet megszavazására. De az a szégyen, hogy a hazafiságára mindenkor büszke Hevesvármegyén hazafiság dolgában némely vegyes nyelvű felvidéki vármegye is túltett, a pillanatra megtántorodott nemességet nagyon elkeserítette és nagy részt Keglevich Miklós grófnak, a politikában szintúgy, mint a társadalmi életben a legnagyobb szélsőségek kedvelőjének pártjára kergette. A Keglevich-párt ettől fogva fékezke- tetlen volt; feledni és felejteni akarta szégyenét, azért mind a politikai mind a társadalmi életben lázas izgalmakat keresett, készen a legnagyobb szélsőségekre is, hogy ellenzéki voltát valami feltűnő módon kimutathassa. S az óhajtott izgalmak ideje 1827-ben az érseki és a főispáni szék betöltésével megérkezett. Bárki foglalta volna is el a kettős tisztséget, a megerősödött ellenzékkel, melynek vezér emberei, mint a híres parádi eset mutatja, még tréfálni sem tudtak durva kegyetlenség nélkül, az összeütközést egyáltalán ki nem kerülheti; annál kevésbbé kerülhette hát ki Pyrker érsek-főispán, kinek rendkívül finom műveltségében az ellenzék vezérei a magok nyerseségének elitélését látták. Pyrker nagyon korán idegen földre szakadt, az osztrák lilienfeldi cisterciták közé, s ott, mivel már itthon a szülői háznál „idegen hangokhoz szokott“, izmos költői tehetségével, melyre hazájának épen akkor oly nagy szüksége lett volna, a német műveltség hatása alatt a német irodalom szolgálatába állott. Ezt a sajnálatos tévédését, mely különben életének viszonyaiból könnyen megmagyarázható, szenvedélyes ifjú kritikánk egyenesen rossz akaratnak állította és nem tudta, nem is akarta neki megbocsátani; pedig az a meleg szeretet, melylyel műveltségünket egri érseksége alatt ápolni és a nyugati műveltséghez magasítani törekedett, a kíméletet nagyon megérdemelte volna. Hanem a kritika csak német költővé lett magyar embert, a megyei elllenzék meg csak a kormány által a megye nyakára ültetett német főispánt látott benne, a városi ellenzék pedig csak azok utódjának tekintette, a kik Eger városát „a szabad királyi város“ czímtől megfosztották és jogait birtokaival együtt bitorolták.
