Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1892
Tartalomjegyzék
55 tévtan, mely magát felszeg módon az észről „rationolismusuak“ „ész- elviségnek“ nevezi, nemcsupán egyes emberek szivébe hatott be, hanem átjárta az egész társadalmat, ébresztvén a természet által az emberbe oltott föltünési vágyat és a fékeikből kibontakozó szenvedélyeket. így történt, hogy új, a pogányoknál is hallatlan jogczímen az államok Istenre és törvényeire való tekintet nélkül szervezkedtek . . .; a nép ... azt gondolta, hogy fölszabadul az isteni hatalom jogara alól s csak azon törvényeknek kell hódolnia, melyeket kénye-kedve szerint maga alkot. A hit természetfölötti igazságait megtámadták mint ész- elleneseket, s lassankint maga az emberiség Teremtője és Megváltója is száműzetett az egyetemekről, lyceumok- és gymnasiumokból s az egész nyilvános életből. Végül, mivel a tulvilági élet örök jutalma és büntetése is feledésbe merült, a boldogságot kereső mohó vágy a földi élet korlátái közé szorult. S mivel e tanok szerteszéjjel terjedtek s nyomukban a gondolkozást és életet egy túlzott szabadosság méte- lyezi: nem csoda, ha az alsóbb néposztályok megunták a szegényes lakást és műhelyeket s a gazdagok palotái és vagyona után áhítoznak; nem csoda, ha nincs nyugalom sem a nyilvános, sem a magán életben s úgy látszik, hogy az emberiség már is közel jár sírjához.“ Épen ezek miatt tisztán az emberi ész kizárólagos souverainitá- sát el nem ismerhetjük; sőt gyengeségét, ingatagságát és korlátolt voltát tapasztalva be kell látnunk, hogy nagyon is szüksége van azon segítségre, a melyet neki a hit világa kölcsönöz. A mint ezt a vaticani zsinat is kimondja: „Fides rationem ab erroribus liberat ac tuetur, eamque multiplici cognitione instruit“ („a hit megóvja és megmenti az észt a tévedésektől és azt sokféle ismerettel gazdagítja.“)Mint sz. Atyánk is mondja: „a hit iránt való hódolat nem csökkenti az emberi ész méltóságát, hanem ellenkezőleg sokféle előnyére szolgál, minthogy akkor fogják majd fel jobban s közelítik meg biztosabban az emberek az igazságot, ha a tudni vágyó lélek előtt az isteni hit fáklyája világítja meg az utat“.* 2) Ismét: „A hit a bölcseletnek soha sem volt s nem is lehetett ellensége; mert a hit és ész alkotója úgy rendezte e kettőt, hogy frigyben s úgyszólván rokonságban álljanak.“3) Valóban a véges emberi ész nem nélkülözheti a magasabb eredetű hitnek gyámolítő világát, lépten nyomon rászorúl támogatására. De nem is lehet ez máskép. Hisz mily nagy azon igazságok száma, a melyeket a korlátolt emberi ész halvány fénye mellett sem fölkutatni: sem belátni képesek nem vagyunk, minthogy azon utak, a melyek hozzájok vezetnének, a tudomány mai álláspontján még egészen felderítve nincsenek s így a kérdéses igazságok is az emberi ész előtt J) Const. Dogm. de üde eath. cap. 4. 2) Pergratus nobis, 1880. márez. 7. s) Pergratus nobis, 1890, márez. 7.
