Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1892
Tartalomjegyzék
még legfölebb a valószínűség mezében jelenhetnek meg. Mily nagy továbbá azon igazságok száma, a melyeket az emberi ész vezetése mellett azért nem ismerhetünk meg, mivel az őket megmagyarázó természeti törvények még teljesen ismeretlenek; a mely igazságok tehát az emberi ész előtt teljesen megmagyarázhatatlanoknak tűnnek fel. De vannak oly igazságok is, a melyek a tudomány jelenleg elért eredményeivel homlokegyenest ellenkezőknek s így az emberi ész által elfogadhatatlanoknak látszanak, holott — mint a tudományok fejlődésének története eddig is számtalan esetben tanúsította — a jövőben be fog bizonyulni, hogy a tudomány jelen eredményei, nem pedig azon igazságok a tévesek. Sőt lehetnek, illetőleg vannak oly igazságok is, a melyek az emberi ész körét annyira túlhaladják, hogy soha sem lesznek általa megmagyarázhatók. Ezen igazságok tehát csak a kinyilatkoztatás által juthatnak tudomásunkra, elfogadásukra pedig nem a határolt emberi ész, hanem pusztán a hit vezet; tehát ezeknél a hit az észnek nagyon segítségére szolgál. „Az emberi ész ugyanis, mert kiszabott, még pedig nagyon is szűkre szabott korlátok közt mozog, sok tévedésnek és sok kérdésben végleges tudatlanságnak van alávetve. A keresztény hit ellenben, minthogy Isten tekintélyén alapszik, az igazságnak legbiztosabb tanítója s miért is, a ki ezt követi, sem a tévedések útvesztőjébe nem kerül, sem a bizonytalan vélékedések hullámai által nem hányatik. Ennélfogva azok bölcselkednek legjobban, kik bölcseleti tanulmányaikat a hit hódolatával párosítják; mert az isteni igazságok világossága, ha a lelket elárasztotta, az értelemnek is segítségére van s nemcsak nem csökkenti méltóságát, hanem inkább nagy mértékben nemesíti, élesíti és erősíti az észt.“ * *) Viszont az ész is nagy szolgálatot tesz a hitnek. Ugyanis az igazságot, még a kinyilatkoztatás számos igazságát is pusztán az emberi ész világa mellett is meg lehet ismerni, valóságukat alkalmas érvekkel támogatni és bebizonyítani. így magának az észnek világánál is eljuthatunk Isten létének belátásához, mert az írás szerint is balgák azok, kik „a látható jókból nem tudták megismerni azt, a ki vagyon és a létre hozott művekre figyelmezvén, nem ismerték meg, ki az alkotó.“a) Az Isten létének alapján belátja az ész Isten igazságosságát s végtelen tökélyeit; ezek kapcsán a kinyilatkoztatás igazságát. „A miért azok — mondja sz. Atyánk — kik az evangéliumnak hisznek, nem pazarolják hitüket könnyelműen holmi elmés mesékre, hanem értelmüket és Ítéletüket észszerű hódolattal vetik alá Isten tekintélyének.“ 3) Továbbá az ész segélye teszi lehetővé, hogy a különböző tanok alapelvekből *) Aeterni Patria. 1879. aug. 4. *) Bölcs. k. 13, 1. *) Aeterni Patris. 1879. aug. 4.