Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1892
Tartalomjegyzék
költői hajlamú társait is hasonló próbálkozásra buzdította. E sikerei bátorították egyszersmind, hogy tehetségesebb társaival szövetkezve lelkesen fáradozzék az egri papnevelő intézet növendékei közt a zeneiskola mellett, melynek első hegedűse ő volt, egy kis irodalmi társaság szervezésén, a magyar műveltség terjesztésére. És a lelkes növendékség körében csakugyan még az iskolai év befejezte előtt megalakult a ma is virágzó gyakorló-iskola, mely nem egy kiváló tehetséget avatott fel a magyar irodalom bajnokává. 1835. őszén hittanúlmányaira tért át s ezzel a szorosabb értelemben vett komolyabb, vallási irányra. Szaktanulmányai mellett vallási tárgyak verses feldolgozásával és, melynek alapismereteit édes atyja házából hozta magával, a templomi zene elméletével foglalkozott, közben pedig a magyar népnyelv sajátságait jegyezgette a Sátán töltött szünidők alatt, későbbi feldolgozásra. Ez évekből valók a Gyarmathy János szerkesztette heti lapban, az Anastasiában, 1838-ban megjelent vallásos költeményei, melyek közűi tartalmi gazdagság és alaki csinosságra nézve az „Áldozás“ és „A jámbor halála“ címűek tűnnek ki; továbbá, ugyancsak az Anastasiában megjelent műtörténeti értekezése „A templomi hangászat- és nevezetesebb hangszerekről“ címmel. Ilyféle foglalkozása társainak tiszteletét s elöljáróinak különösebb ügyeimét szerezte meg neki, mívelt, nyájas és szerény magatartása pedig mindnyájok osztatlan szeretetét. Minden részről tisztelettel és szeretettel fogták körül, s ő mégis valami fájó nyugtalanságot érzett magában mindig, mikor jövőjére gondolt. A falusi életet s a falusi papnak nemes, de szűkkörű világát eléggé ismerte. Mindig keresztatyja állt előtte, kit népe bálványozott, mert bíráját, tanácsadóját, orvosát, legfőképen pedig minden körülmények közt jóakaró atyját látta benne. A szegény segítség, a bánkódó vigasztalás nélkül nem húzta be ajtaját maga után soha. Mostoha anyja is, kit édes anyjakép szeretett, boldog reménységben úszva látta közeledni az időt, mikor a szeretett fiú oldalánál kedves öregével ő is így s talán épen ugyanott élhet egyedül Istennek s drága szegényeinek, s azért kedvező alkalomkor sohase mulasztotta el, hogy egy-egy gyöngéd célzást ne tegyen az óhajtott boldog jövendőre. Hasztalan, az ifjú érezte tehetségének fejlődését s félt a faluban eltemettetéstől. S e félelmét még növelte változó egészsége, mely mindúntalan orvoslásra szőrűit. Kétségét eloszlatta az 1837-ik évi szünidő. Régen forgatta már fejében, hogyan lehetne meglátni legolcsóbban a testvér fővárost hatalmas Dunájával és Bécset műkincseivel, melyekről annyi szépet hallott és olvasott. Addig csupán Egernek az idétt a hazában elsőrangú műkincseit ösmerte s azokat sem láthatta sűrűn; pedig a Maulperts-, Sigrist-, Kräcker- és Zach-freskók, a Dann- hauser-, Schiaroni-, Malatesti-, Gregoletti- és Busati-féle oltárképek s
