Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1892
Tartalomjegyzék
5 Abaujmegyei enyickei születésű volt a szelíd lelkű aggastyán. Kassán végezte a gymnasiumi hat osztályt, kitűnő sikerrel. Nagybátyja, a nagy tudományit s az egyházi irodalom terén több jeles művel nevet szerzett Szvorényi Mihály hahó ti apát s keszthelyi plébános, támogatta az árva fiút és a szünidők alatt szívesen látta házában mindenkor. Az ifjú Szvorényi Ferenc nagybátyjának váratlan halála után Egerbe került, hol testvérbátyja, József, akkor az egri érseki megyének titkára volt. Ennek rábeszélése folytán a néptanítói pályára lépett s rövid segédkezés után 1812-ben a borsodmegyei kies fekvésű Sáta községben nyerte el a kántortanítói állomást. Itt született Szvorényi József 1816. július 5-én. A nyílt eszű, tanúit és hivatalában buzgó fiatal kántor-tanitó hamar megnyerte Sáta érdemes plébánosának, Pók Józsefnek, őszinte barátságát. Pap és kántor, ha napi munkáját elvégezte, együtt sétált, vagy, ha az idő alkalmatlan volt a sétára, együtt beszélgetett s ado- mázgatott a plébánián; azért szinte rosszúl esett a plébánosnak, mikor Szvorényi Ferenc 181 3# tavaszán ifjú szép feleségét, Soós Juditot, Sátára vitte s azontúl nem lehetett többé minden napos vendége asztalánál is; de azért a napi séták azután sem maradtak el soha. Szvorényi Ferenc frigyét 1814-ben fiú gyermekkel áldotta meg az Ég. A szíve jóságáról nevezetes plébános egyebek közt azzal is kimutatta meleg barátságát kedves kántora iránt, hogy ő lett az első szülöttnek és, miután ez alig két éves korában meghalt, a második és utolsó gyermeknek, a mi Szvorényinknak is keresztatyja. E lelki rokonság még jobban összefűzte a két rokon szívet, s a kis János — ez volt Szvorényinknak keresztneve — a mint szaladozni és beszélni tudott, szívesen látott napos vendég volt a plébánián. A híveit aggódó szeretettel szerető plébános nagyon ritkán lépte át faluja határát; szabad idejének legnagyobb részét olvasással töltötte; ebben is kifáradván, örömmel látta a délutáni iskolázás végeztével atyja társaságában közeledni csinos, halavány arcú keresztfiát s órák hosszáig le tudta kötni magához ártatlan tréfáival és játszi tanítgatásával. A kis János elemi képeztetését atyjától vette. Hamar kivált az iskolában falusi tanulótársai közül, kik bizonyos félénk tisztelettel hallgatták bátor és biztos feleleteit, melyeket atyjának vagy a plébános úrnak kérdéseire adott; de nem irigykedtek rá soha, mert szívesen eljátszott velők, s mert látták, hogy atyja rá nézve nem tesz kivételt, sőt, ha része volt valami csínyben, őt bünteti meg először és legérzékenyebben. Fiának elemi képzését azzal törekedett a gondos apa teljesebbé tenni, hogy korán rákapatta a hegedűre és zongorára, a mi fogékony kedélyének finomítására nem csekély hatással volt. Kilenc éves korában már elég csinosan hegedült és zongorázott s gymnasiumi tanuló
