Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1892
Tartalomjegyzék
52 járói nevezett „Anna intézetet“, szegény iskolát emelt. A munkás, a polgári, a nemes osztályhoz tartozó leányok számára is alapított intézetet, a „Conservatorio Pio-t.“ Egyáltalában magasabb színvonalra emelte a nőnevelést, mint az Európa bármely államában áll. A nevelés ügyében tett intézkedéseinek súlypontja — mivel legközelebbről is érdekelte — a fölső iskolákra esik. Es méltán, mert, mint a salzburgi érsekhez intézett levelében említé: „az ész és a tapasztalat egyaránt mutatják, mily nagy szolgálatot tesznek ez intézetek, melyek a tanuló ifjúságot a világot ragályként bejáró hamis tanoktól megóvják s a tudomány szomjnak tiszta és tévelytől föl nem zavart forrásokat nyitnak. Annál sürgetőbben ajánljuk s hathatós pártfogásra érdemesnek tartjuk az eféle intézeteket, minél inkább tapasztaljuk, hogy az igazság világossága s a tévely éjszakája, az erényt dajkáló tudomány s a bún fattyait nevelő álbölcseség nem mérkőznek . egyenlő erőkkel.“1) Már perugiai püspök korában kiváló érdeklődést tanúsított e kérdés iránt; a miért is IX. Pius a perugiai egyetem visitatorává nevezte ki. És e működése nem volt eredménytelen az egyetemre nézve; mert a tantervet megjavította, a tanulmány anyagát szélesbí- tette és tökéletesítette; a tanszékeket a legjobb tanerőkkel töltötte be. így az egyetemet újra azon színvonalra emelte, a hol a középkorban volt; úgy, hogy a bolognai és páduai egyetemekkel újra versenyre kelhetett. Hasonlókép visitatora lett a „Collegio Pio della Sapienza“-nak és a „Todii collegium-“nak, a melyek szintén oly jó hírnévre jutottak, hogy az umbriai legelőkelőbb családok tagjai itt vettek részt a felsőbb oktatásban. Belgiumban, — mint már ismeretes — az atheus kormánynak sikerűit az iskolákat vallásos jellegüktől megfosztania. De a katli. férfiak a püspökök vezérlete alatt mindent elkövettek, hogy az ifjúság helyes irányú oktatását biztosítsák. így létesült a lőweni kath. egyetem. — XIII. Leo pápának, mint akkori belga nuntiusnak jelentékeny szerepe volt ez ügyben; saját költségén több tanszéket létesített ez egyetemen és személyes látogatásával is megtisztelte azt. Míg a belga ifjak a lőweni egyetemen a tudományok minden szakában oktattattak, addig Pecci nuntius tisztán a theologia és philo- sophia művelésére Rómában alapított számukra új collégiumot a „Quat- tuor Fontane“ mellett a Theresiáról nevezett karmelita kolostorban. A cataniai érsekkez intézett levélben* 2) a sz. Anzelmről nevezett collégiumot, melyet XI. Ince alapított, a callixtusi monostorban megújítja, „hogy a kánonjogi, theologiai teljes tanfolyamon kivűl, két éven *) Allatae sunt nobis. 1885. márcz. 4. 2) Abbiamo appreso. 1887. jan. 4.