Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1892
Tartalomjegyzék
12 tényre, hogy V. Ferdinand királyunk a koszorús pályamunkát magán könyvtárába elfogadta, írójának 1847. február 3-án legmagasabb tetszését hivatalosan nyilvánította s „legkegyelmesebben megparancsolni méltóztatott, hogy e kitüntetés a főigazgatóságok útján valamennyi tankerületben közhírré tétessék,“ miről az írót a budai tankerület akkori főigazgatója, Fogarasi Mihály püspök, 1848. május 15-én külön hivatalos iratban értesíti. Beköszöntőjét a magyar tudós társaság 1847-iki nagygyűlésen tartotta meg „A magyar közmondások és példabeszédek szelleme s vegyes elemeiről“ cimű értekezésével, mely az akadémiai Értesítőben 1848-ban jelent meg. Ugyancsak 1847-ben a kir. magyar térmészettudományi társulat is tagjai közé választotta Szvorényit; s még azon évben felszólította Reseta egyetemi tanár, hogy „tekintettel koszorúzott pályamunkájára, melylyel magának anyanyelvűnk iránt maradandó érdemet szerzett“, a bölcsészeti kar magyar nyelvi és irodalomtörténeti tanszékére hirdetett pályázaton múlhatatlanúl részt vegyen s Pesten őt és Winkler egyetemi tanárt mindenek előtt megkeresse. Be is nyújtotta folyamodványát, de ügye az 1848—49-iki izgalmak árjában eltemetődött; később pedig a nagyott változott viszonyok közt, mivel neve egy, a végső küzdelmek idején rárótt hazafias felhívás szerkesztése miatt a loyalisok sorából kimaradt, az eltemetett ügy felbolygatása célszerűnek nem mutatkozott. Nem lesz érdektelen fölemlíteni azt sem, hogy a theologiai tudományok korkiváuta rendezéséről, valamint a többi alsó és felső iskolákban adandó hitoktatás módjáról s átaljában az egyháznak a köznevelésre és oktatásra befolyásáról, az egyház érdekeinek, szükségeinek s igényeinek megfelelő terv kidolgozását határozván el az 1848. július 14-én tartott püspöki tanácskozás, e nagy fontosságú feladat megoldására választott bizottságba, Lonovics József csanádi püspök ajánlatára, a püspöki kar Szvorényi Józsefét is beválasztotta. Mikor a szabadságát vesztett hazában a május hó elején hirtelen megszakadt iskolázás november hóban megkezdődött, Szvorényi Józsefet régi kedves városában, Egerben, találjuk. Bernijének főnöke az eshető zaklatásoktól biztosabbnak látta őt itt s a székesfehérvári gymnasium rhetorikai osztályából az egri gymnasium poétikai osztályába rendelte. A nemzeti gyász napjai nyomasztólag nehezültek Szvorényi lelkére is, de ő menedéket tudott találni a munkában. Egyrészt Magyar ékesszókötésének iskolai használatra átdolgozásába fogott, másrészt „A régi Fejérvár és altemplomai“ című régészeti értekezését dolgozta ki magával hozott jegyzeteiből s közölte az Új magyar múzeum 1851-iki folyamában, valamint szintén 1851-ben az egri gymnasium Értesítőjében közzétette az egri gymnasium vázlatos tör