Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1892
Tartalomjegyzék
10 tus 10-én a rendbe beesküdött, augusztus 17-én pedig Székesfehérvárott pappá szenteltetett s aztán továbbra is a második osztályban tanárkodott. Az első két évben a tanítás és a nevelés gondjai s a maga szakszerű továbbképzése minden idejét lefoglalta, azért napi rövid sétáján kiviil ritkán mutatkozott a városban; ismerte mégis mindenki és tisztelte a fiatal író professort. Ha pedig itt-ott nagy ritkán megfordult, szerény és müveit magatartásával s ügyes és tanúlságos társalgásával mindenkinek ragaszkodását megnyerte s azért várva-várt kedves vendégül fogadták mindenütt. A rhetorikai tanszék 1842-ben megüresedvén, a rend főnöke az igazgató ajánlatára Szvorényit rendelte a magasabb osztályba. Ezzel hajlamának megfelelőbb körbe jutott s előkészületeivel kapcsolatban régebben megkezdett tanulmányának, a magyar nyelvészetnek, több időt szentelhetett. Mert már papnövendék korában felkeltette figyelmét az anyai palóc és a tiszai szóejtés közt levő különbség s még jobban az első nagyobb utazása közben hallott dunántúli kiejtésnek mindkét előbbitől tetemesen elütő sajátsága. Ekkor ébredt fel benne a nyelvészkedő hajlam s e mellett a köznép ajkáról hallott szebbnél szebb tősgyökeres kifejezések és közmondások gyűjtésének szenvedélye. Otthon és útközben tett följegyzései szép számban összegyűltek már, s ezeket most rhetorikai előadásaihoz mindjárt fel is használta. Kik először hallották tőle a szóképek és alakzatok magyarázását, új világításban látták mindjárt nyelvünk szépségeit, s ma is szívesen emlékeznek az ifjú tanárra, ki az iskolában az idétt oly mostoha sorsban részesült nyelvünk kincseit halomszámra tárta fel előttük; tőle és általa szerették meg nyelvünket. Tanítványainak rajta csiiggő figyelme azt a goudolatot ébresztette benne, hogy gyűjtésének és tanúlmányainak eredményeit rendbe szedi és kidolgozza. Épen a rendezés munkájában fáradozott, mikor 1843-ban a magyar tudós társaság a magyar ékes szókötésre pályázatot hirdetett. A meglepődés édes izgalma fogta el a pályakérdés olvastára, mely egyenesen az ő munka körébe vágott. Az anyag, jó részt összegyűjtve, csupán rendezésre és kidolgozásra várt; készen volt hát elhatározása, hogy pályázni fog. Csak az aggasztotta, hogy tanári kötelességei mellett, nem fog-e gyönge testi ereje kimerülni a megfeszített munkában. De a remény, hogy, ha munkája sikerül, hasznot szerez a magyar tudománynak és dicsőséget rendjének, mely őt oly szeretettel karolta fel, megacélozta erejét, s a mint munkájában előrehaladt, egyre derültebb mosolyt láttak halavány arcán társai. Örültek e munkakedvének, de mikor látták, hogy napi sétáit is abban kezdi hagyni s arca egyre áttetszőbb fehérségű lesz, mivel mellbajtól féltették, komoly aggodalmukban nem szülitek meg figyelmeztetni a túlságos erőködés veszedelmeire. Hasztalan; míg munkájával el nem készült,
