Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1891
Tartalomjegyzék
6 potára figyelünk, melybe a ráható esélyek által kerül: vagy bele tapad ez állapotba s a külső jelenségek szemléletébe, úgy hogy tartalmának kiöntésében csak reprodukálja ugyanazt, ami kívüle történt, s így mintegy objektivizálja tartalmát: elbeszéli, mintha beszéltetné a történteket. A szellem alanyisága csak a szép mozzanatai szerint rendezett részleteken kívánatos, hogy föltűnjék. El- annyira, hogy ha hiányoznának is e mozzanatok, de az elbeszélés abszolúte tárgyilagos volna, jobb lenne e túlrealisztikus mű, mint a szépség mozzanatainak szembetűnő hajhászatával dicsekvő ideális irányú elbeszélés. Kívánatos itt, mert természetes, hogy az alanyiság háttérbe vonuljon s a tárgy örvendjen minél közetlenebb kézzelfog- hatóságnak. Vagy másrészt csak alkalom az alanyra ható tárgy arra nézve, hogy az alanyban a lelki helyzetek, gondolatok s hangúlatok egész sorozata keljen életre, s mint a puskaport a szikra, kilobbanásra bírja a behatás a szellemet. Csak a harmonikus forma az, mit ilyenkor a művész ad lelki tartalmának: maga a tartalom legyen igazi, meleg, keresetlen! Sőt inkább legyen a kifakadás formátlan, semmint a tartalom mondva csinált, mesterkélt, erőszakolt, hazudott ... A szívből jövő átok esztetikaibb, mint az illemtan szerint legkifogásta- lanabb, de csak formalitásos áldás! Azonban maradjunk csak az elbeszélésnél. Említettük, hogy az alanyiság lehetőleg csak a tárgy berendezésében legyen észlelhető. E formális, a tárgyba lehelt szépségen kivűl a többi szépséget a tárgyban kell föllelnünk. Mert az örök szépség egyaránt rejlik a dolgokban is, szellemünkben is; a szép örök föltétei szerint van alkotva minden. S valamint az ismeret is abból fakad, ha az igazságnak mind a dolgokban mind az alanyban meglevő föltétei össze találkoznak : úgy a szépmű is annyiban lesz ilyen, amennyiben benne találkozásra jutnak a szépnek mind a szellemben mind a tárgyakban meglevő föltétei. A tárgy szépsége érinti a szépre fogékony szellemet, s ime az ebből fakadó gyönyör készt! a szellemet a szépség reprodukálására: a szépet szépen visszaadva teremti a szellem a szép művet. Mellékesen legyen megjegyezve, hogy a tárgy- és szellemben rejlő szép mozzanatok találkozásából fakadó gyönyör az, mi „ihlet1- név alatt ismeretes. Nemünk azon nemtője ez, mely magát csak pazar ajándékiban szemlélteti, de ha szemébe akarunk nézni, elfut előlünk s fösvényül elrejti gazdag kirakatát; ellenben a vele szemben nem álló művész szemét, pajzánul befogja és súg fülébe oly bűvös dalokat, hogy szelleme kéjtől habzó tengerben úszkál . . . A dialektikai fölfogás talán nem álfényt derített az ihlet homályos mivoltára. Mert a fönti szavak nyomán jövünk rá, mért vál-
