Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1891
Tartalomjegyzék
hátik minden ember adandó alkalmakkor, — midőn t. í. a tárgy szépségei szellemének szépségeit érintik, —- művészszé, mely alkalommal vagy teremt, vagy teremteni vágy. Valamint érthetjük azt is, mért lehet bármi tárgy földolgozása s elkészítése alkalmával, vagy átalán minden előadásban a szép elvei szerint járni el, vagyis művészkedni. A művész és más halandó között nem is egyéb a különbség, csak az, hogy az előbbi finomabban s ügyesebben fogja föl a tárgyakban a szépet, s ügyesebben s erélyesebben önti szellemének szépségét a dolgokba. Hogy már most mennyiben tanítható s tanúiható a művészet, kutassa e nyomon kiki tudási vágyának kielégítésére . . . Mi csak azt vizsgáljuk immár tüzetesen, mily oldalakon tűnnek föl az elbeszélni való tárgyak vagy események szépekül, vagyis mikben rejlenek a szépségek, s így mily oldalakról ragadhatják meg a művész szellemét? A történetben három pont az, melyek szerint a dolog- s alanybeli szépség-föltételek találkozhatnak. T. i. vagy maga a külső esemény, a történés, szóval a mese; vagy az eseményben szereplő személy lelki állapotai, érzelmei, gondolatai, törekvései; vagy a történet célhoz jutásának küzdelmei, a cselekvés, a drámai mozgás ragadja meg az elbeszélő költőt, s forr össze az ő szelleme rokonszenvesen a tárgygyal. E szerint az epikai műben vagy az esemény maga lép előtérbe, mert ez képezi a célt, ezt akarja a költő tudtúl adni. Vagy az esemény csak mellékes, sokszor csak egy kis jelenet vagy kép, hanem a benne szereplő egyénnek érzelem világa becses és gazdag anyag az elbeszélésre; vagy végre az eseményt úgyszólván ismertül téte- telezi föl a költő, s csak alkalmid választja arra, hogy elmondásával a drámai ritmikus mozgást, a célra törekvő küzdést és végki- fejlést, szóval a cselekmény folyamatát tüntesse föl. Azért az elbeszélő művek három csoportra válnak: olyanokra, melyekben magán az eseményen fekszik a fősúly, vagy melyekben az érzelmesség uralkodik, vagy melyekben az erősen lüktető küzdés, a vergődő cselekmény, a drámaiság lép előtérbe. Oka van annak is, mért uralkodó az első csoportbelieknél az esemény. Az esemény t. i. vagy csodás, vagy kalandos, rendkívüli, vagy vallásos, vagy példányszerű, vagy legalább érdekes voltánál fogva ragadja meg a költő figyelmét. így lesz az elbeszélt tárgyból vagy monda, vagy rege, vagy legenda, vagy költői elbeszélés, vagy novella. A második csoport midőn az embert lelki világában, érzelmei s ábrándjai között festi: vagy úgy tekinti őt, mint a természet romlatlan gyermekét, vagy mint társadalmi lényt. Amint az embert a
