Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1887
Tartalomjegyzék
83 változtával más funkciókra alakuljanak át. Az adelsbergi barlangok tavainak proteus-anguineusa kopoltyukon lélegzik, de a vízből kivétetvén, kopoltyúi elhalványulnak s elkényszerednek, ellenben összezsugorodva volt tüdeje kitáguland s a szabad levegőn a lélegzés funkcióját végzendi. A hydra két. belső és külső hártya-tömlőből áll; a külső hártya lélegzik, a belső emészt; kifordittatván azonban az állat, belső hártyája lélegzení, a belülre került külső pedig emészteni fog. Igv a szellemi téren is az emberiség történelme sok oly intézményt mutathat föl, melyek a történeti múltban más funkcióval bírtak az államélet terén, mint bírnak jelenleg. így alakultak át Angliában a legfőbb államhivatalok felelős minisztériummá; s édes hazánk alkotmányában s állam- szervezetében is több oly intézmény van manap, mint pl. a törvényszéki elnökség, mely a múltban más névvel s más funkcióval birt. Azon intézkedések közé, melyeknek honi reformkorszakunk adott életet, tartoznak a tanuló ifjúság ö n k é p z ő körei is. A nemzeti nyelv és irodalom ápolására s fejlesztésére irányult szent buzgalom volt az. mely a soproni s erdélyi ifjakat nyelvművelő társaságokká tömörité, s pél- dájokra különféle nevek alatt széles e hazában siiriien keletkezének a hasonló körök. — Hogy az ifjúság önképzésének ez intézményei kelet- keztök első idejétől s alakjától e mai napig számos, és pedig koránt sem békés, csendes és kedvező, hanem mozgalmakban s úgy külső mint belső rázkodtatásokban nagyon is gazdag évtizedeket éltek át, nyilván való tény. Valamint szemeink láttára történt az is, hogy hazai tanügyünknek sok felavatott jelesei heves támadásokat intéztek az ifjúsági önképző-körök ellen. — És mégis mit látunk? Azt, hogy mind ezen balszerencse, s oly sok viszály után, ha megfogyva is, de törve nem, széliében virágzanak és fungálnak középiskoláink falai között az önképzők ! Vájjon mire vall e tünet? Vájjon minek köszönhetik az önképző körök fönmaradásukat ? Tán egyes jelesek közbelépésének, kik kitették keblüket az ellenséges áradatnak ? Minden esetre nagyban befolytak e pártfogolások a fönmaradás biztosítására; legjobban tudjuk ezt mi egriek, kiknek ügye fölött Főtisztelendő Igazgató úr atyai szelleme őrködik vala szünet nélkül. Fogadja ezért e pillanatnyi kifejezését folyton melegen tartó hálánknak. — Ámde ne feledjük, hogy ha az intézmény nem lett volna magában véve életre való, akkor nem is találta volna méltónak senki sem arra, hogy kitegye magát megmentésének érdekében!... Hisz már az eszme: képezni magát, — nem ugyanegy-e a pedagógiáéval: képezni az embert?! Az eszme: művelni a nyelvet, — nem ugyanegy-e a nemzet föladatával?! S az eszme: művelni s pártolni az irodalmat, — nem ugyanegy-e az egész emberiség legszentebb elvei, föladatai s kötelességei egyikével?!... S magának a körnek alakulta s szervezete nem a legtermészetesebb kifolyása-e