Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1886
Tartalomjegyzék
186 Az ígazságérzet s önzetlenség kifejlésével önkényt állna elő a szilárd jellem másik szép vonása, a megbízhatóság is, — azon erős benső hűség t. i. mely mig a jót, méltányost, kötelességszerüt teljesíteni szükségképinek, viszont, a rosszat, igaztalant, törvénytelent elkövetni mintegy lehetetlenségnek érzi. X. A valódi jellemnek imént fejtegetett sajátjai természetszerűleg föltételezik továbbá, hogy a nyíltság, egyenesség sem hiányoz- liatik közőlük. A gyermeteg szivek e tulajdonai kiváló díszt s kellemet kölcsönöznek a férfias léleknek is. így, nem csak a tiszteletnek, hanem a tetszés- és rokonszenvnek is bizonyos kifejezésével szoktuk kiemelni a nyílt, egyenes jellemet. A férfias, komoly jellem a maga nyájas, rokonszenves megjelenését csakugyan ezen vonásoktól nyerheti leginkább. És éreznie is kell mindenkinek: mily kellemes és vonzó reá nézve, s milyen sok függ attól, ha irányában mások nyíltak, egyenes lelkűek. S alig is tehetnénk embertársainknak szebb és jobb szolgálatot, mint ha állandóan igaz, becsületes, .őszinte lélekkel érintkezünk velők, s gondosan óvakodunk attól, nehogy tévedésbe ejtsük, vagy rászedjük őket. Ez erkölcsi törvény általános megőrzése mennyivel szebbé, nemesebbé varázsolná a társas életet! Megszegése, viszont, a hazug szó, ámítás, tettetés — nem önkényt érezhető-e, miként egy csapással alázza le, sőt semmisíti meg minden egyéb vonásával együtt az egész jellemet ... A nyíltság, igazmondás, valóban, annyira sajátja a jó s szilárd jellemnek, hogy a ki mindenkor s mindenben őszinte és igaz akar és tud is maradni: már ebben az egyben bírnia kell a jellemes embernek, úgyszólván, minden más vonását. Igaz, őszinte és nemes az ő belsej e: szavainak s tetteinek is hasonlóknak kell lenniük. Látni már most, mily nagy jelentőségű a gyermeki őszinteség s igazmondóság kiképezése a nevelésben. A tiszta, nyílt tekintet, vidámság s kedélyesség lesznek eme vonásainak ikerhajtásai, s még ezeknél is több, — az erkölcsi jónak szeretete: mivel csak a nyíltszívű s vidám, kedélyes gyermek képes a jóban tetszését találni. Am az ember, noha nyíltszívűnek születik s gondolatait első gyermekségében elhallgatni nem szokta: ezt az elhallgatást korán megtanulja. S szomorú, hogy meg kell tanulnia! De mivel már ez igy van, nem fog levonni a jellem igaziságából, ha számbaveszi s tudja; hol szükség hallgatni, s hol szólani ? Kár, hogy nem e szükség, hanem azon műveltség törvényei szerint élünk ma e hallgatással vagy szólással, melyet már Kant, közel száz esztendeje, „pragmatische kultur“ r) néven rajzol. Ezen pragmatikai (életcselekvési, üzleti) műveltség >) Verke. VII. S. 464.
