Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1886
Tartalomjegyzék
10 hangoztatja. S ez a magyar versben is igaz. Azért bár példánkat most úgy idéztem, hogy holmi „beszéd-nyűg“ betudásának vádjára ne adjak alkalmat : az ily vád jogszerűsége ellen egyszersmindenkorra tiltakozást emelek, s fentartom a szabadságot, hogy esetleg interpunc- tionált ütemet is idézhessek, minthogy a versmondás nem épen ott tart nyugvást, hol a közbeszéd. És ez nem kitalált szabály, erőltetett következetesség, hanem valóságos tény; megfigyelhető, hogy olvassa egy népfia, vagy egy gyermek az ily verseket, ki előtt pedig épen a ritmus a fő, — bizony keveset törődik az az értelmi nyugvó pontokkal, ha egyszer belejött a ritmus sodrába. Maga a taktus-egyenlőség is olyan tény, melyet az sem másítana meg, ha a helyett, hogy elismerem, tagadnám. Valamint a földre nézve egészen közömbös, hiszem-e nem-e? mindkét esetben forog: úgy ennek a pozitív ténynek is se árt, se használ az én vélekedésem. Tagadni ugyan lehet, nem kevésbbé mint bármit a világon, de eltagadni vagy megdönteni nem lehet. Egészen más kérdés, hogy a rá építendő elmélet, nem lesz-e nagyon is gyarló ? Nem is bizonyítani kell azt, hanem tapasztalni. S ezt teheti mindenki közvetlenül, hallás által. Nem szükséges hozzá egyéb mint eleven. ritmus érzékű (ha tetszik: iskolázatlan) embernek a vers felmondása, s a megfigyelőnél jó fül és elfogulatlanság. Ha nem bízik a fóntebbi taktus verésben, hogy talán a kéz ütése nem egyenletes, ám próbálja meg a métronome-mal, melyet a magyar vers egész taktusainak mérésénél körülbelül 66-ra fog igazítani. Vagy kymographiont alkalmazzon szájához, s a leirt vonal formái fel fogják tüntetni az egyenlő hosszúságokat. Brücke, a fiziologus , így mérte fel saját készülékével a német sorok ritmusát. *) — A kísérletezésnél sohasem tévesztendő szem elől, hogy nem szavalni kell, hanem a ritmus lüktetésének mintegy önfeledten átengedni magát, mert hiszen a ritmusmenet törvényeit akarjuk megkapni. Legjobban sajnálnám, ha önkényt vetnének szememre, hogy céljaim szerint erőszakosan nyújtok és rövidítek, s azért lesznek az ízek egyenlők. Pedig célom épen ezt kerülni. Azért még kívánom is, hogy a természetes versmondásnak egészen fesztelenül engedje át magát az illető; ne szavaljon, mert a szavalás igen is alá van vetve az egyéni önkénynek. A ki a verset szavalja, többé kevésbbé megbontja ritmusát. A magyar vers törvényeit nem az ingadozó szavalati előadásból kell és lehet elvonnunk, hanem abból, hogyan táncol az a vers, mikor valaki eleven ritmusérzékkel elmondja, termett legyen az a Duna-Tisza rónáján vagy a székely havasok közt. Az ilyen versmondásban az egyes ízek, ütemek egyenlő hosszaságát *) Ernst Brücke: Die Physiologischen Grundlagen der neuhochdeutschen Vers- kungt. Wien, 1871.
