Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1885

Tartalomjegyzék

4 sokon a könytócsába, innét pedig az orrüregbe folynak. Bizonyos hatások folytán azonban a könyek bővebben megerednek, a szempil­lákon túláradnak, s nagy csöppekben folynak le az arcon, ez a könye- zés és sir ás. Minthogy a látásérzéklet a világosság hatása folytán származik, a látás közvetlen tárgya maga a világosság. Világosságot pedig, s e szerint látás-érzékletet csak oly testek kelthetnek, melyek vagy magoktól világítanak, mint az állócsillagok, — ezek közt a nap — s az égő testek, vagy pedig az önmagoktól világitó testektől nyerik vilá­gosságukat. E tekintetben tehát a testek önmagoktól világítókra s megvilágitottakra oszlanak. A világosság tovaterjedését a természettan újabb időkben a követ­kező hypothesis által magyarázza: A világegyetemet rendkívül finom, súlytalan, rugalmas, egyébként közelebbről mindeddig ismeretlen anyag, az úgynevezett „leb“ (aether) tölti be. E lebet a világitó test hul­lámzó rezgésbe hozza épen úgy, mint a hangot keltő test rezgése a levegőt, vagy más egyéb közeget. A világosság tovaterjedésének közege tehát a leb. A lebparányok hullámrezgésének (oscillatiójának) tova­terjedése egyenes vonalban rendkívüli — pontos physikai kísérletek szerint — másodpercenkint mintegy 311,140 kilométernyi (45,518 mfldnyi) gyorsasággal történik. A lebparányok emez egyenes irányú rezgésvonala a fénysugár. A megvilágított testek közöl a sugarakat némelyek teljesen, mások csak részben, mig ismét mások épen nem bocsátják át magukon. A megvilágított testeket tehát, eme tulajdonságuk szerint, átlátszó, áttet­sző vagy át nem látszó testeknek nevezzük. Az át nem látszó testek a rájok eső sugarakat visszaverik, az átlátszók pedig többnyire meg­törve vagyis irányukból eltérítve bocsátják át magukon. Az ilyen testeket sugártörőknek, magát a tüneményt sugár törésnek mond­juk. Tapasztalásból tudjuk, hogy a sugár az átlátszó vagy áttetsző testeknél a leparányibb résen át is utat tör magának. Csekély világosság okozza a homályt; a világosság teljes hiánya a sötétséget. A látás következőleg történik. Hogy valamely tárgyat megláthassunk, szemeinket reá kell irá­nyoznunk. Ha a tárgy eléggé világos, arról a sugarak szemeinkbe lövellnek. E] sugarak egy része a szem nedves fölületéről, s főképen az át nem látszó tülökhártyáról visszaverődik, s ez által a szem fény­lését idézi elő. Számos sugarak azonban a teljesen átlátszó szaruhár­tyán, humor aqueuson, s a pupillán át a szintén egészen átlátszó szem­lencsébe, s ebből az üvegtestbe hatolnak. A szemlencse oly pontos op­tikai szerkezettel bir, hogy annak tökéletességét mesterséges utón ké­szített optikai lencséknél elérni mindekkoráig nem sikerült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom