Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1885
Tartalomjegyzék
5 A szembe ható sugarak e közegekben, de főleg a szemlencsében, az optikai törvények szerint megtörve, a lencse mögött mintegy 2 mm-nyire, a szemtengely egy pontjában találkoznak, egymást átmetszik, s törésirányukat követve a recehártyára jutnak. A sugarak visszaverődését a recehártyáról az érhártya fekete pigmentuma akadályozza. Tudjuk ugyanis, hogy a fekete szili a sugarakat, mint mondani szokás, elnyeli. Minthogy pedig a látás rendes föltételei között az egy pontról jövő sugarak a recehártyán is mind ugyanegy pontban egyesülnek, de megtörésüknél fogva kiindulási pontjukkal egészen ellenkező irányú ponton: tudniilik a felülről vagy jobbról jövök alul, s illetőleg bal- felül esnek a recehártyára: következéskép a szemlélt tárgy képe egészen megfordított, s kisebbített alakban jelenik meg a recehártya sárga foltján. E sajátságos tünemény valóságáról többféle kísérlet által szerezhetünk magunknak meggyőződést. A szemorvosok egyik eszköze, az optikai tükör által vizsgált szem recehártyája, s ezen a szemlélt tárgy fordított miniature-képe a tükörben tisztán meglátható. Ha az albínónak merőn szemébe nézünk, szemgolyója hátterében saját arcunk mását pillantjuk meg kicsinyített s fordított alakban. Ha a levágott marha szemgolyóját melegében kimetszük, s fagy- gyú-rétegét lehámozzuk, recehártyáján a halálát okozó mészáros fordított photographiája tűnik szemünk elé. A fehér házi nyúl frissében kivágott recehártyáján kiváltkép élénken láthatni a legutóbb szemlélt tárgy parányképét. Mondják, hogy ha sükerülne a meggyilkolt ember szemgolyóját hevenyében kivennünk, recehártyáján hihetőleg a gyilkos képmását ismernék fel. Kitetszik ezekből, hogy a szemgolyó optikai működése egészen olyan, mint az úgynevezett sötét kamaráé (camera obscura) a fényrajzoló (photographiai) készülékben. A szemgolyó belsejét az érhártya pigmentuma teszi sötétté; a camera obscura homályos üvege, melyre a tárgy fordított képe tükröződik le, a szemben a sárga folt; a gyűjtő lencsét pedig a szemlencse helyettesíti, mely a sugarakat összegyűjti s a látott tárgy képét kicsinyített s fordított alakban a sárga foltra veti, mint mondani szokás: gyupontba (fokusba) jut, mi által a homályos üvegen a tárgynak teljesen tiszta, éles képe jelenik meg, Maga a készülék is csak e föltételek alatt szolgáltatja a megkivántató éles photographiákat. Teljesen összevág ezzel a látás készülékének, a szemnek működése. A szem által is csak akkor nyerünk egészen tiszta látóérzékletet, ha a sárga folton a szemlélt tárgynak teljesen tiszta, éles minia- turképe rajzolódik le, vagyis: ha az egy pontról jövő sugarak a recehártyán is mind egy pontban egyesülnek, minek folytán a látóideget is nem szétszóródva, hanem együttesen és egyazon ponton hozván inger