Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884
Tartalomjegyzék
4 király“ ; de érzi azt, is, hogy valami folyton ilzi-hajtja, hogy az elvesztett, de el nem feledhetett trónt visszahódítsa. Innét az is, hogy az emberiség élettörténetének ez a vörös fonala: hódítani s a természet minden meghódított tárgyából egy-egy új lépcsőt készíteni, hogy emelkedhessék, haladhasson, minden áron nagyobb legyen, szóval, fejlődhessék, még pedig mennél szabadabban. Legalább kiket a késő kor józan esze nagyoknak magasztal, mind arra törekedtek, hogy magokban az állati természetet mennél jobban meggyön- gitve, az isteni szikrát győzelemről-győzelemre segítsék. Küzdve estek el, de nyugodtan haltak meg; mert tudták, hogy nyomukba új erők lépnek, kik az ő munkájokat tovább folytatják s az emberiséget új diadalokra viszik. E gondolat nem engedte őket csüggedni a röghöz láncoló állati természettel való harcaikban; ez nem engedte, hogy a mindennapi élet közönséges nyugalmában keressenek megnyugvást. Honnét e vágy, é szakadatlan, az élet örömeit, is megvető küszködés ? Onnét, hogy az emberiség józan esze, ez az egészen soha le nem bilincselhető genius, mindenkor hatalmasan s a legkétségbeesettebb küzdelmekben is diadalmasan fölemeli szavát: hogy a föld az embernek nem végleges hazája, hogy az ember azért érzi magát tökéletlennek, mert van tökéletesség; azért érzi magát végesnek, mert van végtelen, kihez közelednie lehet, kihez hasonlítania kell, — s ez a rendeltetése. Azonban minél jogosúltabb az emberiség e vágya, mely folyton- folyvást haladásra, emelkedésre, fejlődésre készteti, annál szükségesebb a haladás, emelkedés, fejlődés igaz útját megismerni; mert, ha álútra téved, épen a legjogosultabb törekvés nyomában jár a legnagyobb szerencsétlenség. Az emberiség története tele van iszonyatosságokkal, melyeket az alapjukban legnemesebb törekvések okoztak, mikor a szenvedélynek, az önzésnek lettek eszközeivé. De hát melyik az az igaz út? Mert a történet azt mutatja, hogy az emberiség nem mindig egyazon úton haladt. S ki biztosít bennünket arról, hogy épen ez s nem amaz az út az igazi? Mert hiszen egyiknek sem látni a végét. Aztán még az is kérdéses lehet: mi az emberiség célja, rendeltetése, a mint hogy egyes bölcselők értelmök homályában csakugyan más-más célt láttak egész a cél-nélkül- valóságig... Azonban ily kisszerű dolgozat szűk köre nem engedi meg a különféle nézeteknek csak részben való fölemlegetését sem ; azért csu pán azzal a szóval szándékom foglalkozni, mely általánosságánál fogva úgy is használatos mint cél vagyis rendeltetés, úgy is mint út a cél elérésére; ez a szó pedig: fejlődés, mely az emberiség összes törekvését kifejezi, s a melyre való képesség az emberben a legesleg- nagyobb erő; mert lelkesíti, tehát összes erőit fokozza.
