Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884
Tartalomjegyzék
102 baü áll, elfogulatlan, bátor érzést kölcsönöz szívünknek; a petyhüdt izmok lanyhasága, viszont, félénkségre, bátortalanságra hangol. Akaratja erőteljes eszközének érzetében biztosabbnak, a tettre s ellent- állásra képesebbnek érzi magát a lélek, s az erőnek ezen élénk érzetéből merít bátorságot. És ez is egyike a számos okoknak, melyek az ifjúság torn ázását oly igen ajánlják. XI. A torn ázás t. i. a tulajdonképi alapvető útja s eszköze a testi nevelésnek, úgy hogy a nélkül ezt bevégzettnek, korunk társadalmi viszonyai között, alig tekinthetni már ma. A szabad mozgás első-nevelési fontosságát jeleztem már. Itt a serdültebb gyermekek- s ifjaknak változatosb körű mozgásgyakorlataira fogom még minden igaz gyermekbarát ügyeimét fölhívni. Maga a természet űz, sarkal ezekre minden ép gyermeket, mint ezt, a nyugalmas téli évszaknak még le sem jártával, a lapdázás zajos örömeiben és egyéb, taggyakorló mozgásokban, az evezésben stb. látjuk. E játékos mozgások azonban nem felelnek meg egészen a célnak; képző hatásukra nézve fölöttük állanak az úszás, tánc, vívás és főleg a tornázás, melyek többé-kevésbbé céltudatos renden és tanulmányon épülve, nem csupán fejlesztő és edző, hanem szabályozó testmozgások is már. A testszabályozó mozgásokról 5—6 éves gyermeknél még, tudjuk, nem lehet szó. A szemes nevelés azonban itt is megtalálja a magáét, ha egyébben nem: a deréknak, fejnek egyenes állásra, a kacsalépésre hajló lábfejeknek illő tartásra szoktatásában stb. Annál kevésbbé fogja felejteni, miként a szabályozó testgyakorlatoknak szükséges előiskolája minden erősítő mozgás, kergetőzés, ugrándozás, mászás, melyek kivált a szabadban s többek társaságában, már is hajlékonyságot s némi ügyességet kölcsönöznek. Meg kell azért reájok adni az alkalmat; mert a mennyire elhanyagoljuk azokat a gyermek első hat évében, szellemi élete is azon fokban satnyul és nyomorodik el. S különösen áldott dolog az itt, ha mennél gyakrabban tért engedünk annak, hogy saját erejét a gyermek, szem alatt ugyan, de a nélkül mégis, hogy az őrködés feszélyezését élezné, önállóan gyakorolja. A korhoz s egyéniséghez mért szabadság nélkül nincs nevelés; noha akkor sincsen, ha e szabadság korlátot nem ismer. Az egészen szabadjára hagyott eleven gyermek, a szabados mozgásból a féktelen szilajságba mehet át. Rakonca kell kicsapongó hevének; játékaiban is szokjék a mérséklethez. Jelleme fejük ez által és erőt nyer arra, hogy a megengedetteket kár nélkül élvezze. De némely gyermeknek nagyon is szabad a mozgása. Pedig a hangoztatott elv: „tombolja ki magát gyermekkorában !“ — nem mindig válik jóra. Ezer eset van rá, hogy a kik szabadon tombolva nőttek fel — ha végre is utói nem éri őket a soka s erejök el nem fogy — teljes életükben sem tudták volna kitombolni magokat. . .
