Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1883
Tartalomjegyzék
27 Hanem a rémek réme aztán Maga az ember s tévelye!“ (Schiller: A harang.) Mennyire csúffá lett téve a szabadság', egyenlőség, testvériség — Isten nélkül! E csillogó jelszavakat írta a forradalom zászlóira; ezek alatt rohand meg mindent, mit az emberiség eddig szentnek tartott. A megrohanásnak eredményeként iszonyúan hangzott ki a francia forradalom orgiái közöl az ördögileg elcsúfított, három eszme, vér- és köny- tengeren át, istentelenség, gyilkosság és rémitő zsarnokság örvénye fölött. De nem bocsátkozom a francia forradalom szörnyű képének részletezésébe; sokkal sötétebbek annak vonásai, semhogy azokat eléggé s a valót csak némileg is megközelitően tudnám feltűntetni. Minden isteni és emberi rend gyökeres felforgatása — ez vége az esztelen, vakmerő kezdeményezésnek, intő jelűi egyszer mindenkorra s mindazokra nézve, kik javítani és építeni akarnak — Isten nélkül. A vihar kitombolta magát; elvonult, hogy más vidékre vigye rettentéseit. Az egyszer világnak röpített jelszavak: „szabadság, egyenlőség, testvériség,“ melyeket a forradalom a kereszténység szellemi kincstárából rabolt el s hazugul a maga találmányainak kürtőit, „haladás,“ szintén a kér. vallás sajátja, „népfólség“ és az új antikeresztény szellemnek egyéb jelszavai bejárták nemsokára Europa majdnem minden államát, s folytatták és folytatják még ma is veszedelmes utójátékukat, ugyanazon szettemben, csak — simábban. III. A pogány műveltség, hiányozván belőle a vallás-erkölcsi elem, rövid virágzás után kiveszett, ki kellett vesznie, s helyét a kereszténységgel együtt a keresztény kultúra foglalta el. Kemény volt a harc, melyet a kereszténységnek a megtérített népek átörökölt bar- barismusával szemben vívnia kellett; gyakran és merészen emelte föl hatalmas fejét, s borzasztó kitörésekben adván magáról jelt, iparkodék elveszett uralmát visszaszerezni. De hiába. A kultúra feltartóztat- lanúl nyomúlt előre; egyik erőd után a másikat foglalta el. A barbárság maradványai századról századra pusztultak; a kereszténység nemesítő tüze fölemésztő azokat, s fokonkint melegítő, tisztitá s a tökély magasabb fokára emelé a népek életét úgy, hogy mindenütt, a hová e szellem elhatolhatott, a szellemi, erkölcsi és társadalmi téren új, eddig nem látott élet kezdődött. Europa népeit a kereszténység emelte ki a barbárságból és helyezte azon népek fölé, melyek ezen hatalmas művelődési tényező elöl makacsúl elzárkóztak; a kereszténység tette Europa népeit kultur-népekké a szó igaz értelmében. Ez oly történelmi tény, melyet tagadnunk nem lehet. Megjegyzendő azonban, hogy a műveltség épen nincsen Europa népeihez föltétlenül kötve.
