Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1883
Tartalomjegyzék
115 nem egyedül testi, hanem szellemi fejlődésére is idő kell, mit a ki figyelmén kívül hagy, óhatatlan, hogy most a kellőnél többre, máskor kevesebbre ne tartsa a gyermek munkaképességét, s így is, úgy is megkárosítsa őt. Kevesebbre téve, elnézésünk által szellemi s erkölcsi erőinek kifejtésében rövidíthetjük meg, mi annál károsabb, mert a gyermekképzés nevelészeti hatása legkivált ép’ azon sarkallik, hogy munkájában mindenkor teljes erejét szokja meg használni. Ettől függ ugyanis, hogy az általa elérhető fokra fejthesse készségeit, és még — a mi ennél is több —, hogy teljes munkaerejének gyakorlata által a kötelesség belső hűségének s lelkiismeretességégének erkölcsiségében is növekedjék és megerősödjék. — Csak olyan kárt tehet, viszont, ha képességeit túlbecsülve, erején felül csap követelésünk. A támogatás helyett, igaztalanokká válunk így iránta; s mivel érzi, tudja, hogy noha megteszi a tőle telhetőt, de megelégedést mégsem arathat: irántunk is, maga iránt is elveszti bizalmát. Végre ne felejtsünk még egy igen fontos eshetőséggel is számot vetni, t. sz! És ez az, ha bizonyos tanulmányokra megvolna ugyan a gyermekben a hajlam és szorgalom, de képesség nélkül; vagy, viszont, a képesség volna meg, de hajlam és akarat nélkül. Ha e helyzetek között sikerült éles szemmel különbséget tennünk s úgy találnunk, hogy a hanyag gyermek nehézkes, vagy épen sikeretlen munkájának nem a tehetség, hanem a hajlani és kedv hiányában rejlik az oka: ne tartsuk őt fogva szellemi nyűgében, hanem megadással s türelemmel vezessük át jobb hivatásának ösvényére. Válságos egy tévedés az, ha jobban szereti a szülő, vagy nevelő a gyermekre tolt tanulmányt, életirányt és saját önkényét, mint magát a gyermeket. A türelmetlenség megtestesülése, sőt több, — kegyetlen jogtalanság volna az! S a példáért mégis reá bizony nem minden háztól kell a szomszédba menni. . . XVII. A hol türelem nincs, t. h! vagy a honnét az eltávozott: önkény s vak szenvedély lép helyébe s — elfogódó szívvel adom hozzá, -— gyakran még a szülői szívben is . . . Alig kelt még lábára a kisded, s olykor már a bölcsődallal együtt elhallgat lassankint az anyai öröm is; csak intik még valameddig az első szent buzgalom tüze, miglen a gyermekek számával s korával nőnek a fárasztó gondok és — fogy a türelem, néha eladdig, hogy az anya nem is anya többé, mint inkább elfordult szivü zsémbes ápolónő ... A szeretet s türelem egymással apad el, s íelfelhangzik otthon és a meghitt körökben a panasz a kis család engedetlensége, vásottsága s minden rendetlenségei miatt. Nyakába szakadnak a védtelen kicsinyeknek a szenvedélyes házi zivatarok, azon fogyatkozások és bűnök miatt, melyeket talán nagyobbrészt szülőiktől öröklöttek, vagy azok példáján követtek el.
