Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1883
Tartalomjegyzék
116 Ám vegyük csak, t. h ! Hát ugyan nem ők, e türelmetlen szülők hozták-e világra, saját képük hasonlatára gyermekeiket, kiknek agya, teste, csontozata, vére, véralkata mind az övékből van ? . . . Nincsenek vájjon családi hajlamok, jellemek, betegségek, épen mint családi ábrázatok? ... És azt, hogy elütött apjától, anyjától a gyermek, nem mint a természet rendhagyását szokás-e fölvetni? . . . S ha már most a szülőknek is vannak emberi gyöngéi, nem száll- hattak-e ezek is át magzatjaikra: a hajlam bizonyos gyarlóságra, bűnre; a nyakasság, indulatosság, irigység, házsártosság, nagyra-látás, és maga a szellemi korlátoltság is ? . . A szülők testi-lelki gyarlóságainak egyik ét-másik át — mindennapi tapasztalás mondja — bölcsőjében leli már a gyermek, melyek ha szembetünőleg ki nem ütöttek is még a kicsinyeken, már is hatnak lappangó csiráik által, az évekkel pedig együtt nőnek s erős- bődnek. Lám mily ártatlanul mosolyog még pólyáiban a legkisebb emitt; s bezzeg mily kárörömmel már testvére, a hét éves, amott! Hol vette hát ezt és többi bűnét ez a gyermek? Lehetetlen másutt, mint vagy örökségben, vagy a látott és hallott példában... Hiszen talán ma velők dőzsölünk s regéljük előttük gyermekcsinyeinket: s máskor a torkoskodás- és iskolakerülésért üstökűkbe esünk. S mig talán nagyon* is gondos ösztönzéssel űzzük a munkára, tiszta erkölcsükkel keveset törődve, szabadon engedjük őket át a cselédségnek s az utcai csőcseléknek: de az itt fölszedett romlottságot aztán könyörtelen kézzel toroljuk meg. . . Hát a hol e romboló félszegséghöz még a szeszély lelketlen fegyelmezése is csatlakozik! Midőn jó kedvünkben a valódi gonoszságra szemet hányunk: s rossz óránkban két pohárnak összecsörditését ütéssel fényűjük. A csekély tévedést is büntetjük, mikor a tettes bevallja: de elnézzük máskor, noha eltagadja. Az ártatlan kivánatot is nyersen visszautasítjuk, ha kér: és békitve, hizelegve teljesítjük, hogyha követelve dúl-fúl. . . XVIII. He ezzel végzek már, t. h! A mint mondám, a nevelésnek első s oly föltétien tényezője az okos szeretet, hogy sem tudomány, sem tapasztalás, sem kötelességérzet, s maga a lelkiismeretesség sem pótolhatja azt egészen. E szeretet viszont magába zár minden nevelői erényt, s azért maga müvének is tekint a nevelésben mindent, még a büntetést is. Egyedül ő képes itt kimerülés nélkül teljesitni mindent, s cselekvőleg hatni még akkor is, midőn tűr. . . Meg kell hát a vakszeretet rabjának értenie, hogy a józan fenyítékben is szeretet lakik; sőt hogy minél igazabban szereti gyermekét a szülő, annál szilárdabban fog ellene szegülni romlásának. Maga a természet szolgáltat itt igazságot a szülőnek azon tapasztalati tanúságokban, hogy az igazságos és szigorú fegyelemben nevelt gyermek
